Az In-Forrás tagadja a közpénzek elszórását

Vágólapra másolva!
Büntetőfeljelentést tett Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzek ellenőrzéséért felelős politikai államtitkára az In-Forrás Kht. ellen. A cég felügyelőbizottságának elnöke visszautasította a vádakat, és bejelentette, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hamis vád miatt.
Vágólapra másolva!

Büntetőfeljelentést tett Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzek ellenőrzéséért felelős politikai államtitkára az In-Forrás Kht. ellen. Keller közölte: a cég egy "banánhéjon" csúszott el, ugyanis 170 ezer forintért egy olyan gépjárművet javíttattak meg, amely nem a cég tulajdona volt. A rendőrség megindította a nyomozást, sőt már dokumentumokat is lefoglalt a cégtől. Két olyan szerződést is találtak, melyben néhány oldalas tanulmány elkészítéséért egyenként 10 millió forintot kapott a cég.

Az In-Forrást 2001 júliusában alapította a Miniszterelnöki Hivatal 500 milliós alaptőkével. Ezt az összeget el is használták, később 600 milliós alaptőke-emelésre került sor - mondta Keller László. A politikai államtitkár sajtótájékoztatóján váratlanul megjelent Nagy Gábor, az In-Forrás Kht. felügyelőbizottságának elnöke is, aki visszautasította Keller László állításait. A kht.-t rendszeresen ellenőrizték könyvvizsgálók és a felügyelőbizottság is, és nem merültek fel problémák - mondta Nagy Gábor, aki hozzátette: ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek hamis vád miatt.

Keller azt is bejelentette, hogy az államtitkárság eddigi munkája eredményeképpen már hét esetben is feljelentést tett, többnyire hűtlen kezelés vádjával. Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban azonban nem árult el részleteket, erre ígérete szerint a rendőrségi nyomozások lezárulása után kerül sor.