A Munkáspárt megtartotta választási kampánynyitóját

Vágólapra másolva!
Fővárosi kampánynyitó gyűlést tartott csütörtökön a Munkáspárt a kőbányai Pataky Művelődési Központban, ahol bemutatkozott Karacs Lajosné, a párt főpolgármester-jelöltje, és ismertette programját.
Vágólapra másolva!

A kampánynyitó gyűlésen Thürmer Gyula, a párt elnöke azt hangsúlyozta, hogy habár a Munkáspárt képviselői nincsenek a parlamentben, de tekintélyük megerősödött. Hozzátette: sok baloldali érzelmű ember rokonszenvét nyerték el a tavaszi választásokon, amikor a párt, megőrizve elvi politikáját, félretette a szocialisták iránti fenntartásait. Megfogalmazása szerint ma nem a kormányváltás a kérdés, hanem az, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei kerüljenek az önkormányzatokba. Karacs Lajosné főpolgármester-jelölt programja ismertetése során azt mondta, hogy az azoké, akik Budapest zömét alkotják.