Vágólapra másolva!
Újabb 15 jelölőszervezetet vett nyilvántartása csütörtök esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Ezzel az októberi önkormányzati választáson már 56 olyan szervezet indulhat, amely több megyében állít jelöltet.
Vágólapra másolva!

Egy szervezet kérelmét elutasította az OVB, mivel nem a törvényben előírt jogerős bírósági végzést csatolta be a nyilvántartásba-vételéről. A most nyilvántartásba vettek között van a Fidelitas és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom is. Egyhangúlag nem támogatta az OVB a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának azt a beadványát, hogy az önkormányzati választás alkalmával a szavazólapokon a kisebbségi szó helyett a nemzetiségi szót használják.

A vitában többen, köztük Ficzere Lajos elnök is azt hangsúlyozta, hogy az OVB-nek a hatályos törvényi előírásokat és a nemzetközi szerződéseket kell figyelembe vennie döntésekor. Fontos szempontnak tartották a testület tagjai azt is, hogy a választók egyértelmű, világos eligazítást kapjanak a szavazólapon szereplő jelölt státusáról. Az OVB ezzel a határozatával megerősítette a korábbi választásokon alkalmazott gyakorlatot.

Ficzere Lajos rámutatott arra is, hogy e kérdés jelenleg jogalkotási probléma, s nem az OVB hatásköre. Az OVB következő, várhatóan jövő hétfőn esedékes ülésére halasztotta annak a beadványnak az érdemi elbírálását, amelyet a töredékszavazatoknak a kompenzációs listára történő beszámításával kapcsolatban nyújtottak be.

Válaszolt az OVB a Fővárosi Választási Bizottság elnöke által a nyáron felvetett szakmai jellegű kérdéscsokorra. A Ficzere Lajos által kidolgozott válaszból egyebek közt kitűnik, hogy az OVB még az idén elfogadja az ügyrendjét, s ennek figyelembevételével a megyei és a helyi választási szervek is megtehetik ezt.

Az OVB is egyetértett Fürész Klára fővárosi elnöknek azzal a felvetésével, hogy a választási bizottságok és a választási irodák szervezeti és hatásköri kapcsolatát a választási jogszabályok továbbfejlesztésekor egyértelműen szabályozni szükséges.