Vágólapra másolva!
Ambrus Attila, az első fokon 15 év fegyházra ítélt whiskys rabló másodfokú büntetőpere csütörtökön kezdődik a Legfelsőbb Bíróságon. A vád és a védelem egyaránt fellebbezett a Fővárosi Bíróság ítélete ellen. Az ügyész azt kéri, hogy több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt is ítéljék el Ambrust, a védelem pedig azt, hogy értékeljék nyomatékosabb enyhítő körülményként a whiskys beismerő vallomását, amelynek többen is szabadlábra kerülésüket köszönhették.
Vágólapra másolva!

A vád szerint Ambrus Attila több társával a 90-es években mintegy harminc fegyveres rablást hajtott végre pénzintézetek ellen, és összesen csaknem 200 millió forintos kárt okozott. Ezért, valamint lőfegyverrel visszaélésért és szökésért ítélték el elsőfokon. Felmentette a bíróság Ambrust a több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádja alól, mert elfogadta azt a védekezést, hogy a whiskys csak üldözőit akarta megijeszteni, amikor levegőbe lőtt. Az esetnél senki nem sérült meg.

Az ügyészség fellebbezésében kéri a több emberen elkövetett emberölés kísérletének megállapítását, továbbá annak büntetőjogi értékelését is, hogy a whiskys több biztonsági őrtől elvette fegyverét. Ez alapján akár 20 éves szabadságvesztés kiszabása is lehetséges. A Fővárosi Bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vádlottak folytatólagosan és üzletszerűen követték el a bűncselekményeket.

Az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte Ambrus Attila őszinte vallomását, amely alapján több más bűncselekményben is tovább tudtak lépni a nyomozók, továbbá hogy megbánást tanúsított és jórészt elismerte a rabolt pénz összegét. Magyar György, a whiskys ügyvédje eltúlzottnak tartja a 15 évet, amit a Fővárosi Bíróság 2000 decemberében büntetésként kiszabott. A védelem azt kéri fellebbezésében, hogy a bíróság értékelje nyomatékosabb enyhítő körülményként a feltáró jellegű beismerő vallomást.

Ambrus Attila elfogása után kért egy térképet, és 24 órán át mondta, mutatta a rendőröknek, hol követett el rablást. Megtehette volna, hogy hallgat és akkor bizonyára sokan még mindig bent ülnének - mondta Magyar György, a whiskys ügyvédje, - például egy testvérpár kilenc hónapja tartó előzetes letartóztatás után annak köszönhette szabadlábra kerülését, hogy Ambrus beismerte az ő terhükre rótt cselekményt is.