Autómentes napot rendeznek a fővárosban

Vágólapra másolva!
A főváros idén először csatlakozott az európai autómentes naphoz. Ennek keretében lezárják 22-én az Andrássy út egy szakaszát. A főpolgármester arra kérte a budapestieket, hogy ezen a napon ne használják autóikat, hanem gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel utazzanak.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester ismertette hétfőn az idén ötödik alkalommal megrendezendő európai autómentes naphoz ezúttal első ízben csatlakozó fővárosi önkormányzat által tervezett rendezvényeket.

E szerint a tömegközlekedést, a kerékpározást, a gyaloglást és az egészséges életmódot népszerűsítő programok mellett kulturális rendezvényeket szervez szeptember 22-én egész nap a fővárosi önkormányzat az Andrássy út forgalom elől elzárt Bajcsy-Zsilinszky út - Oktogon közti szakaszán. A főpolgármester arra kérte a budapestieket, hogy ezen a vasárnapon a BKV járműveivel, kerékpárral és gyalog közlekedjenek.

Demszky Gábor az autómentes nap kapcsán ismertette a tömegközlekedés fejlesztésre vonatkozó terveit. Az elképzelések szerint a következő önkormányzati ciklusban a főváros metrót épít, fejleszti a villamoshálózatát. Szeretnék megalakítani a régóta tervezett fővárosi közlekedési szövetséget is. Ennek keretében kényelmesebb, pontosabb menetrendszerű tömegközlekedést valósulhatna meg.

A főpolgármester állította, hogy a közlekedési szövetség feltételei megvannak, a kormány "baráti módon" közelít ehhez a kérdéshez, valószínűleg finanszírozza majd a pluszköltségeit. A 4-es metrót pedig közösen építi meg a főváros a kormánnyal - tette hozzá.

Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy nem teszik ingyenessé a közlekedést járműveiken, azt viszont nem zárta ki, hogy sűrítik a járataikat, s a szombati menetrend szerint közlekednek.