Mécsék a hibák ellenére nem adják fel

Vágólapra másolva!
A Mécs-bizottság eddigi működése során olyan nevek is nyilvánosságra kerültek, akikről utóbb kiderült, hogy nem érintettek. Két érintettet - Járai Zsigmondot és Szalay Gábort -, akik maguk ismerték be az együttműködést, viszont továbbra sem vett fel listájára a bizottság. Mécsék ennek ellenére nem változtatnak módszerükön, és továbbra is hisznek abban, hogy eredményes munkát végeznek.
Vágólapra másolva!

Mécs Imre az érintettek nevének nyilvánosságra hozásakor Nógrádi Lászlót, az Orbán-kormány közlekedési miniszterét és Kádár Bélát, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős miniszterét is megemlítette. Később mindketten tisztázták magukat a bizottság előtt. Mécs ezután úgy fogalmazott: nem az érintettek nevét közölte, hanem azokat a személyeket sorolta fel, akikről információt kért az illetékes hivataloktól.

A találgatások során először Járai Zsigmond nyilatkozott III/II-es múltjáról. A nyilvánosságra hozott listán azonban a jegybank jelenlegi elnöke, az Orbán-kormány pénzügyminisztere nem volt rajta. Kimaradt Szalay Gábor, a gazdasági tárca SZDSZ-es politikai államtitkára is. Az ügy úgy pattant ki, hogy Áder János és Kövér László fideszes képviselők közölték: egy SZDSZ-es kormánytag aktáját kivették még 1995-ben a Belügyminisztérium irattárából, a dokumentumok a mai napig sincsenek meg. Szalay pénteken vallott múltjáról, amikor elmondta: egy évtizeden keresztül együttműködött a kémelhárítással. Beszervezési nyilatkozatot nem írt alá, szóban viszont jelentett.

Mécs Imre, a jó ideje ellenzék nélkül működő bizottság elnöke szerint Szalay és Járai esete is azt bizonyítja, hogy pártatlanul végzik munkájukat. "Végig egységes szemléletet képviseltünk, az alapján döntöttünk, hogy a meglévő iratok alapján megállapítható-e az illető személy érintettsége" - mondta Mécs az [origo]-nak. Hozzátette: az iratok alapján azt kell megállapítaniuk, adott-e jelentést valaki a volt és jelenlegi kormánytagok közül. Az elnök szerint kizárólag a dokumentumok alapján tehetnek megállapításokat, így nem állapítják meg annak az érintettségét, aki beismeri múltját, de nem találnak arról iratot.

Hasonlóképpen nyilatkozott Tóth Károly szocialista bizottsági tag is. "Mi a mások által megőrzött iratokból dolgozunk, míg azok, akik nyilatkoztak, a saját emlékeikből" - közölte. Hozzátette: mind Szalay, mind Járai esetében csak egy kartont találtak, amit nem tekinthettek bizonyító erejűnek. "Persze őszinte nyilatkozatot lehet tenni" - mondta az [origo]-nak a képviselő.

Tóth szerint nem jelenthet gondot, hogy kizárnak az érintettek köréből olyan személyeket, akik maguk vállalják múltjukat. "Gondot csak az jelenthet, hogy az ellenzék megpróbál zavart kelteni" - állítja. Arra a kérdésre, hogy szerinte van-e súlya a történtek után megállapításaiknak, Tóth közölte: mindenképpen, ha másért nem, mert világossá vált, hogy senkinek sincs felhatalmazása, hogy a morális igazság birtokosának szerepében tetszelegjen.

Az ügy azonban még nincs lezárva. Fideszes poltikusok korábban arra is utaltak, hogy még egy szocialista politikus is érintett ügynökügyben Medgyessy Péteren és Fazakas Szabolcson kívül. Kövér László az [origo]-nak nyilatkozva az MSZP-s politikusról nem árulta el, hogy a jelenlegi vagy a Horn-kormány tagja volt-e. Szándékosan azt sem árulják el, hogy államtitkár, vagy miniszter volt-e az illető, mert ezzel akarják bizonyítani, hogy a Mécs-bizottság kormánypárti tagjai manipulatív eszközöket használnak munkájuk során. Közölte: azt nem állítják róla, hogy együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal, de a Mécs-bizottság alapelvei szerint az érintettek listáján kellene lennie a nevének. Kövér állítását Demeter Ervin, egykori titokminiszter is megerősítette az [origo]-nak. Demeter szerint a bizottság jelentése és az abban szereplő lista ezek után nem vehető majd komolyan. Mécs azt elismerte, hogy a listájuk még nem tekinthető véglegesnek, Kövérék szavaira azonban nem reagált.

Kapcsándi Dóra