Vágólapra másolva!
Költségvetési hiánnyal küszködik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A százmillió forintot meghaladó hiány miatt megszorító, takarékossági intézkedések bevezetését tervezik.
Vágólapra másolva!

Nincs még érvényben lévő intézkedés, de talán már ezen a héten szükségessé válhat a megszorítások bevezetése - mondta el az [origo]-nak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Takarékossági intézkedéseik között szerepel a gépjárműhasználat korlátozása, irodaeszközök használatának, papír, telefon, fax felhasználásának csökkentése. Az oktatás, továbbképzés területein is vissza kell fogni a kiadásokat a működési költségek csökkentése érdekében.

Dobson Tibor szerint a százmillió forintos költségvetési hiány a túlműködés, a katasztrófavédelemre háruló megnövekedett feladatok miatt következett be.
Az intézkedések bevezetése természetesen kismértékben csökkenti a katasztrófavédelem hatékonyságát, de komoly akadályokat nem jelent.

A szóvivő elmondta még, hogy egy belső intézkedésről van szó, amely nem érinti a szintén a Belügyminisztériumhoz tartozó tűzoltóságot és a polgári védelmet.