Vizsgálat kezdődik Szalay eltűnt iratai miatt

Vágólapra másolva!
Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár 1995-ben eltűnt irataival kapcsolatban tart meghallgatásokat hétfőn a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László, a testület fideszes elnöke javaslatára az ügyben meghallgatják az átvilágítóbírók soros elnökét, a Történeti Hivatal elnökét és Kuncze Gábor volt belügyminisztert is.
Vágólapra másolva!

Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményezett Kövér László, a testület fideszes elnöke Szalay Gábor ügyében. Kövér meghallgatásra hívta Kuncze Gábor volt belügyminisztert, az SZDSZ elnökét, Markó Györgyöt, a Történeti Hivatal elnökét és Gondos Imrét, az átvilágítóbírók soros elnökét.

A testület elnöke azt akarja tisztázni, hogyan tűnhettek el a Szalay Gábor, a gazdasági tárca politikai államtitkárának iratai a BM-ből 1995-ben. Emellett azt is kiderítenék, hogy jelenleg hol lehet a hiányzó akta. Korábban Kövér közölte, hogy egy SZDSZ-es kormánytag, Szalay Gábor kivitték a BM-ből 1995-ben. A dokumentumok azóta is hiányoznak. Szalay Gáborról pénteken derült ki, hogy a rendszerváltás előtt együttműködött a kémelhárítással. Korábban Mécs Imre levélben kérte a belügyminiszterhez, hogy derítse ki hová tűnhetett a hiányzó karton.

Fideszes poltikusok korábban arra is utaltak, hogy még egy szocialista politikus is érintett ügynökügyben Medgyessy Péteren és Fazakas Szabolcson kívül. Kövér László az Info Rádióban az MSZP-s politikusról elmondta, hogy nem a mostani, hanem a Horn-kormány tagja volt. Közölte, hogy azt nem állítják róla, hogy együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal, de a Mécs-bizottság alapelvei szerint az érintettek listáján kellene lennie a nevének.