Vágólapra másolva!
Az Oktatási Minisztérium úgy tudja egy felmérés részleges eredményei alapján, hogy Magyarországon 700 olyan osztály van, ahol elkülönítve tanulnak a roma gyerekek. Az osztályok felszámolására a minisztériumnak hatáskör hiányában nincs módja, csak levelet írtak az iskoláknak. A jászladányi ügyben is megpróbáltak közvetíteni, de az ajánlott programot az iskola nem fogadta el.
Vágólapra másolva!

A jászladányi alapítványi iskola ügyéről tartott nem hivatalos tájékoztatót az oktatási tárca. A minisztérium munkatársai ezen elmondták, hogy véleményük szerint a megyei közigazgatási hivatal és a minisztérium is helyesen, a törvényeknek megfelelő módon járt el, amikor nem adta ki az intézmény működéséhez szükséges dokumentumokat.

Mohácsi Viktória, a tárca miniszteri biztosa elmondta, hogy: készül egy átfogó oktatási integrációs csomagterv, amelynek költségvetéséről még folynak a tárgyalások. A minisztérium jelenleg csak a már meglévő oktatási és pedagógiai programokkal tud fellépni a szegregáció ellen. "A jászladányi polgármesteri hivatallal többször is tárgyaltam arról, hogyan lehetne feloldani a problémát, de még az előre kidolgozott tervet is elutasították" - mondta el a miniszteri biztos. Az oktatási tárca a már régen várt antidiszkriminációs törvénytől reméli a megoldást.

Mohácsi Viktória az [origo]-nak elmondta: jelenleg is folyik egy kutatás, ami azt vizsgálja, hogy hány iskolában folyik elkülönített oktatás. A vizsgálat eddigi eredményei szerint 700 olyan osztály van, ahol úgynevezett cigányosztályok működnek. A társaiktól kizárólag származási alapon elkülönített gyerekek ügyében a minisztérium - hatáskör hiányában - eddig csak annyit tett, hogy levélben jelezte az adott intézmény vezetőinek, hogy jogszerűtlen az oktatás.

Mint arról az [origo] korábban már beszámolt, a jászladányi alapítványi iskola működési engedélyét augusztus 30-án visszavonta a Megyei Közigazgatás Hivatal, mert az önkormányzat úgy adta bérbe a települési általános iskola tantermeinek részét a magániskolának, hogy ehhez nem kérte a helyi cigány önkormányzat beleegyezését. A kisebbségi önkormányzat szerint az iskola - mivel a tandíj miatt nem járhatnak oda a kevésbé tehetős cigánycsaládok gyerekei - kirekesztő jellegű. Ezt az álláspontot képviseli a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és az Oktatási Minisztérium is. Mádl Ferenc köztársasági elnök is megpróbált közvetíteni az érintettek között, ami nem sikerült. Pénteken a szülők újabb demonstrációt terveznek Jászladányban.