Fegyelmi eljárás a Tocsik-ügy bírája ellen

Vágólapra másolva!
A Tocsik-per nagy késéssel elkészült írásbeli ítélete miatt fegyelmi vizsgálat indul a Fővárosi Bíróság több bírája ellen is. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a bírák jövőre tervezett 50 százalékos fizetésemeléséről is.
Vágólapra másolva!

A Tocsik-ügyben az elsőfokú ítélet késedelmes, több mint öt hónap után történt írásba foglalása miatt fegyelmi eljárás indult a Fővárosi Bíróságon a büntetőperben eljáró bíró és a büntető kollégium vezetője ellen, továbbá az az Országos Igazságszolgáltatási Tanács írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Fővárosi Bíróság elnökét.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke közölte azt is, hogy a bírák jövő évi 50 százalékos fizetésemelésének megvalósítására több kompromisszumos javaslatot is tett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a parlamentnek.