Rendezik a bor exporttámogatását

Vágólapra másolva!
A hordós bor exportjáról szóló rendelet napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a XI. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál csütörtöki megnyitóján Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az augusztus 30-i kormányülésen bejelentett döntés értelmében a felhalmozódott borfelesleg kezelését egyebek között a kivitel 28 forintos literenkénti támogatásával oldja meg a tárca. Szanyi Tibor elmondta: az exporttámogatás kétszer 191 ezer hektoliter hordós bor kivitelére vonatkozik, amelynek egyik részére a rendeletet az idén, a másik részére vonatkozóan pedig jövő év elején hirdeti ki a tárca.

A támogatási összeget az FVM a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) kerete terhére folyósítja. Szanyi Tibor rámutatott, hogy az exporttámogatás csak a borfelesleg töredékét képes a piacról kivonni, emellett közraktározási támogatást és a seprős újbor lepárlását is segíti szubvencióval az állam.

- A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának becslése szerint júliusban 5 millió hektoliter felhalmozódott borkészlet állt a magyarországi pincékben, ami mostanra 3,6 millió hektoliterre csökkent, ám így is piaci zavarokat okoz - mutatott rá az államtitkár. A tárca az idén átlagos mennyiségű, ám jó minőségű szőlőtermésre számít.

- A várható termésmennyiség 4,2 millió tonna lesz - fűzte hozzá. Szólt arról, hogy az FVM "ádáz harcot indít" az olyan borok és pezsgők készítői ellen, akik nem szőlőből állítják elő az eladott terméket.