Allergia-bizottságot javasol a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a Miniszterelnöki Hivatalon belül tárcaközi bizottságot kell felállítani, és kidolgozni egy programot az allergén növények okozta betegségek megelőzésére. A frakció szerint a költségvetésből évente 5-6 milliárd forintra lenne szükség a parlagfű elleni védekezésre.
Vágólapra másolva!

A Fidesz azt javasolja, hogy Miniszterelnöki Hivatalon belül jöjjön létre tárcaközi bizottság és dolgozzanak ki egy programot az allergén növények okozta betegségek megelőzésére. Illés Zoltán szerint a parlagfű elleni védekezésre a költségvetésnek évente 5-6 milliárd forintot kellene fordítania. Fontosnak nevezte a parlagfű elleni védekezés kapcsán az évenkénti háromszori kaszálást. Szerinte a kényszerkaszálásokat a jövőben nem az önkormányzati jegyzőknek, hanem a földművelésügyi minisztériumnak kellene elrendelnie.

Selmeczi Gabriella képviselő arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy milyen sokba kerül az államnak az allergiás megbetegedések gyógyításának támogatása. Elmondta, hogy 2000-ben a tb e gyógyszerek támogatására több mint 3 milliárd forintot biztosított.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon jelenleg 2 millióan allergiásak, közülük 400 ezren a fővárosban élnek.