Érvénytelenítették az FVM-FTC szerződést

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében megsemmisítette az Agrárinnovációs Kht. és az FTC között létrejött, körülbelül 40 millió forintos szerződést. A Kht. Reklámfelületet bérelt az FTC-től az úgynevezett Életmód-nap reklámozásához, ám az eseményt végül nem rendezték meg, és a reklámokat sem tették ki.
Vágólapra másolva!

A pert a Fővárosi Főügyészség indította az Agrárinnovációs Kht. és annak jogutóda, az Agrármarketing Centrum Kht., valamint a Ferencvárosi Torna Club ellen. Az ügy 1999-re nyúlik vissza, amikor a Torgyán József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Életmód-napot kívánt rendezni. Az Agrárinnovációs Kht-t bízta meg a minisztérium a program szervezésével és lebonyolításával, később ezt a jogutód Agrármarketing Centrum Kht. vállalta át egy módosító szerződés keretében.

A kht. összesen körülbelül 40 millió forint értékben szerződést kötött az FTC-vel. Az FTC vállalta, hogy két hónapon át reklámfelületet biztosít a kht-nak, különböző mezőgazdasági cégek és termékek népszerűsítésére. A reklámokat a kht. készíttette volna el. Az Életmód-napot azonban először egy évvel elhalasztották, majd végül meg sem rendezték.

Az FTC a felvett pénzt azonban nem akarta visszaadni, arra hivatkozva, hogy részükről teljesítették a szerződésben foglaltakat, hiszen biztosították a reklámfelületeket. A jogutód Agrármarketing Centrummal kötött szerződésben azonban az áll, hogy ha az eseményt nem rendezik meg, az indokolt költségek levonása után az FTC visszafizeti a pénzt.

A Fővárosi Főügyészség 2001 áprilisában kérte a szerződés megsemmisítését, és az eredeti állapot visszaállítását. Az indokok között szerepelt, hogy nem közbeszerzési eljárással választották ki az FTC-t, másrészt színleltnek tartotta a szerződést. A tárgyaláson például indokként elhangzott, hogy az Életmód-napot a Népligetben rendezték volna, nem a Fradi-pályán.

A bíróság megállapította, hogy a szerződés nem volt színlelt, mivel valós előkészületek folytak a az Életmód-nap megrendezéséhez. Magát a szerződést azonban a bíróság jogszabályba ütközőnek találta, mivel nem közbeszerzési eljárás keretében választották ki a nyertes reklámozó céget. A bíróság szerint azonban az eredeti állapot nem visszaállítható, mivel az FTC biztosította a kért időben a reklámfelületeket. Ezért a szerződést 2001. december 31-ig - amíg a bérleti szerződés szólt - hatályosnak nyilvánította a bíróság. A módosító szerződés ugyan tartalmazta, mi a teendő, ha az Életmód-napot nem rendezik meg, a tárgyaláson az elszámolás azonban nem történt meg, mivel ezt az Agrármarketing Centrum nem kérte.

A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.