Az MSZP-nek kedvezhet az egyfordulós rendszer

Vágólapra másolva!
Egyfordulós parlamenti választási rendszert javasol az Országos Választási Bizottság elnöke. Az előző két választás tapasztalatai szerint az első fordulóban a szocialisták jobban szerepeltek, a másodikban viszont a Fidesz javított, négy éve még fordítani is tudott.
Vágólapra másolva!

Egyfordulós parlamenti választási rendszer bevezetését ajánlotta az Országos Választási Bizottság elnöke, Ficzere Lajos, aki a választási rendszerrel kapcsolatos módosítással foglalkozó szakértői munkacsoport elképzeléseiről számolt be. Így az egyéni választókerületekben már relatív többséggel is mandátumhoz lehetne jutni, tehát nem kell elérni az 50 százalékos támogatottságot. Aki a legtöbb szavazatot kapta, az nyer.

Az előző két parlamenti választás első fordulójának eredményei alapján megállapítható, hogy az MSZP-nek kedvezett volna, ha nincs második forduló. 1998-ban az első fordulóban a 176 választókerületből 113-ban álltak első helyen a képviselőik, a Fidesznek 41 jelöltje állt az élen, az MDF-nek 13, az FKGP-nek 6, az SZDSZ-nek pedig kettő. A második fordulóban viszont fordult a kocka: elsősorban a kisgazdák visszalépéseinek köszönhetően 89 egyéni mandátumot szerzett a Fidesz, az MDF 17-et, az MSZP pedig csak 54-et. Nyilvánvalóan egyfordulós választási rendszer esetén másként taktikáztak volna a pártok, de az első és egyetlen forduló esetén 1998-ban az MSZP nyerhetett volna.

Az idei választásoknál pedig az abszolút többség határán lehetettek volna a szocialisták, ha az első forduló egyben a végeredményt is jelentette volna. Az MSZP 99 helyen állt az élen (végül 78 egyéni mandátumot szerzett), a Fidesz-MDF pedig csak 73 választókerületben vezetett az első forduló után, és 95 egyéni jelöltet juttatott a parlamentbe, a sikeres második fordulós szereplés miatt.

Egyfordulós rendszer esetén az egy oldalon álló pártoknak már a választások előtt meg kell állapodniuk egymással a jelölés kérdésében, ha nem akarnak szavazatokat és ezzel együtt mandátumokat veszíteni. A jelenlegi rendszerben ezt a két forduló között megtehetik a pártok úgy, hogy visszaléptetik jelöltjeiket.

A most következő őszi önkormányzati választás egyfordulós, és relatív többség elég a polgármesteri tisztséghez vagy az önkormányzati képviselői helyhez.

Az OVB szakértői csoportjának javaslatában az egyfordulós rendszer mellett szerepel a kisebb létszámú parlament, a kétkamarás országgyűlés felállításának mérlegelése, valamint az, hogy a parlamenti frakcióval rendelkező pártok mentesülhetnének a kopogtatócédulák gyűjtése alól.