Házi húsleves okozta az ételmérgezést

Vágólapra másolva!
Egy kilenctagú család betegedett meg az otthon főzött húslevestől Budapesten. A négy felnőtt és öt gyerek állapota nem életveszélyes.
Vágólapra másolva!

Négy felnőtt és öt gyerek került kórházba ételmérgezéssel vasárnap este. A Szent László kórházba szállított családtagok állapota nem életveszélyes, ha megszűnik a mérgezés okozta hányás és hasmenés, hazamehetnek.

A betegekről kiderült, hogy egy család, és ugyanazt ették: házilag, otthon főzött húslevest. Azt pontosan nem állapították meg, hogy az étel mitől volt rossz, de a betegek kezelőorvosa szerint számtalan hibát el lehet követni egy húsleves készítésekor. Ilyen például, ha nem mos kezet, aki főz. Ebben az esetben valószínűleg az történt, hogy nem rakták hűtőbe az ételt és megromlott.