Orbán-kampány az Erzsébet téren

Vágólapra másolva!
Csak önbecsülésben, önbizalomban megerősödve érdemes belevágni az önkormányzati választások kampányába - hangoztatta Orbán Viktor volt miniszterelnök a főváros V., VI., VII., VIII. és IX. kerületében a polgári összefogás által indított polgármester-jelölteket bemutató keddi budapesti rendezvényen.
Vágólapra másolva!

Az Erzsébet téren tartott nagygyűlésen a politikus megismételte érveit, amelyeket vidéki körútja során már elmondott: van mire büszkének lenni az elmúlt négy évből, ha az ellenfelek próbálják is átértékelni az időszakot, amely szavai szerint ugyan közel sem volt hibátlan, de az ország minden polgára büszke lehet rá. Példaként említette, hogy megerősítették a családot, fontos értékké vált a gyermek, magyar vállalkozó is lehetett nagyberuházások fővállalkozója, a minimálbér 19.500 forintról 50 ezer, az átlagfizetés 67 ezerről 114 ezer forintra emelkedett. Mint mondta, a közös erőfeszítések értékét nem csökkenti, hogy a parlamenti választások eredménye nyomán szocialista-szabad demokrata kormány alakult.

Noha 1994-ben kétharmados többséget szerzett a parlamentben az MSZP és az SZDSZ, négy évre rá polgári kormány alakulhatott, utalva rá, hogy most csupán néhány fős a törvényhozásban a koalíciós többség.
- A csatavesztés csak egyetlen esetben megbocsáthatatlan: ha el sem mentünk - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy már felnőtt, a szocialistának méltó ellenfelévé vált a polgári-nemzeti értékrend. Mint mondta, "mindenkinek meg kell tanulnia, hogy Magyarországon nem lehet több millió polgár ellenében kormányozni." Hozzátette ugyanakkor, aki most nem fogadja el az összetartás parancsát, akarva, akaratlanul a szocialistákat támogatja.

Az ország európai uniós csatlakozásával kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy ez a lépés nemzeti érdek, "jól csatlakozni nemzeti ügy", de Magyarország az EU-ban csak akkor lehet sikeres, ha polgárai is azok. Márpedig véleménye szerint "a csatlakozási felkészülés az elmúlt három hónapban egyszerűen kisiklott". Példaként említette a Széchenyi terv "megfojtását" és a gazdahitelek ügyét. Elmondta, ha a kormány nem változtat gazdaságpolitikáján, akkor a kisvállalkozók tízezrei mennek tönkre.

Fidesz-kampány országszerte/itthon/20020916fideszkampany.htmlMakovec: Dúsgazdag és mocskos szájú a baloldal elitje/itthon/20020913makovec.htmlOrbán: Az egész ország fideszes/itthon/20020912orban.htmlOrbán: Szájmagyar kormány van hatalmon/itthon/20020911orban.html

A szónok akár csak vidéken, Budapesten is Széchenyi Istvánt idézte: "a szájmagyarokat" a "tettmagyarokkal" állította szembe, s arra hívta fel hallgatóságát, hogy a második szerepet vállalja fel. Egyben arra kérte híveit, hogy a túloldal gyűlöletre építő kampánya ellenére őrizzék meg higgadtságukat.

Katona Kálmán, a polgári összefogás fővárosi listavezetője arról beszélt, céljuk új embert állítani a főváros élére és új embereket bejuttatni a testületekbe. Mint mondta, itt a változtatás ideje, megemlítve, hogy a fővárosban ma a 12 évvel ezelőttinél kevesebb BKV-jármű fut, csökkent a fák száma és a virággal beültetett területek mértéke, 1990 óta pedig csupán 40 kilométer utat betonoztak le, miközben 950 kilométer a földutak hossza Budapesten.

Megemlítette azt is, hogy fővárosi kezdeményezésben egyetlen bérlakás sem épült ez időszakban, valamint romlik a budapestiek életminősége, de szóvá tette azt is, hogy az elmúlt három ciklus során a főváros vezetése nem tudott összefogni a kerületekkel, nem jött létre a fővárosi közlekedési szövetség és egyetlen méternyi metró sem épült. A jelentős új létesítmények közül pedig egyet sem a főváros épített.