Nem emelik a gyógyszerek áfáját

A következő évben sem kell számolniuk a fogyasztóknak semmiféle mértékű gyógyszer-áfaemeléssel - tartalmazza az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kedden kiadott közleménye.

A tájékoztatás szerint téves az a hír, hogy a jelenlegi áfamentes körből 2004. január 1-től 5 százalékos áfával terhelt csoportba kerülnek a gyógyszerek, mert az uniós jogharmonizáció ezt szükségessé teszi. A tárca közleményében tudatta: az európai uniós országokban a gyógyszerek árának áfatartalma rendkívül nagy szórást mutat. Megállapítható az a törekvés, hogy a betegbiztosítás által támogatott és a vényköteles körben lényegesen alacsonyabb áfaértékek szerepelnek, mint a nem támogatott vagy a nem vényköteles gyógyszereknél - olvasható a tájékoztatóban.

A közlés szerint sok esetben tapasztalható, hogy az áfaérték 0 százalék, így például Nagy-Britanniában az állami egészségügyi szolgálat keretein belül, Ausztriában a betegbiztosítók által támogatott gyógyszerek esetében, Írországban a szájon át szedhető gyógyszerkörben, míg Svédországban a vényköteles gyógyszerek esetében 0 százalékos áfakulcsot alkalmaznak. Franciaországban 2,1 százalékos, Luxemburgban 3 százalékos, Spanyolországban 4 százalékos áfakulcsot található a preferált körökben.

A közleményben a minisztérium rámutat: "a fentiekből következik, hogy az uniós direktívák nem tartalmaznak olyan előírásokat, mely egységes és meghatározott mértékű gyógyszeráfa bevezetését tennék szükségessé a csatlakozást követően".