Jugoszláv börtönbe vágyik Magda Marinko

Vágólapra másolva!
Hazájában szeretné letölteni életfogytig tartó börtönbüntetését Magda Marinko. Az egyebek mellett többszörös emberölés miatt elítélt bűnöző az Igazságügy Minisztériumhoz fordult kérelmével. A tárca egyeztet a kérdésben a Jugoszláv féllel.
Vágólapra másolva!

Magda Marinko azt kérelmezi az Igazságügyi Minisztériumtól (IM), hogy hazájában tölthesse le életfogytiglani fegyház-büntetését; a tárca a jugoszláv félhez fordult, hogy egyeztessen a kérdésről - tudatta az IM kedden.

A 39 éves jugoszláv állampolgárt az ügyészség nyolc Magyarországon elkövetett gyilkossággal vádolta. Ezek közül a szegedi Z. Nagy család ügyében bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezés született, ám a többi vádpont alapján előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve más bűncselekmények miatt jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót. Az elítéltet feltételes szabadságra leghamarabb 25 év letöltése után - 2019. január 28-án - bocsáthatják, ha ezt indokoltnak látják.

Az IM szerint az elítélt átszállítására egy ezzel kapcsolatos egyezmény alapján nyílik lehetőség 2002. augusztus elsejétől. Jugoszlávia ugyanis ettől kezdődően részese a nemzetközi dokumentumnak. Az egyezmény értelmében az átszállításra akkor kerülhet sor, ha az elítélt hozzájárul, és a két érintett állam meg tud egyezni. Bárándy Péter miniszter a kérelem nyomán arról döntött: az IM megkeresi a jugoszláv felet. A tárca arra vár választ, hogy belső joga szerint folytatja-e a magyar bíróság által meghatározott ítélet végrehajtását, avagy át kell-e alakítania azt. Ez utóbbi esetben az erre vonatkozó jugoszláv jogszabályt is meg akarja ismerni a magyar fél. A tárca vezetője mindezek ismeretében hozza majd meg végső döntését.