Kilakoltatási tilalom a Józsefvárosban

Vágólapra másolva!
A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete jövő tavaszig felfüggesztette a kilakoltatásokat a kerületben. A tél miatt hozott döntés az önkényes - az önkormányzat beleegyezése nélkül beköltöző - családokra nem vonatkozik - nyilatkozta a Roma Sajtóközpontnak Hohe Frigyesné, a lakásügyi osztály vezetője.
Vágólapra másolva!

A főváros nyolcadik kerületében idén 33 esetben lakoltattak ki embereket. Akárcsak tavaly, a Józsefvárosi Önkormányzat idén is felfüggesztette tavaszig a kilakoltatásokat. Ugyanakkor az önkényes lakásfoglalókra nem vonatkozik az engedmény, őket bármikor kirakhatják az utcára. A kilakoltatott családoknak sok esetben segítséget nyújtó Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa, Setét Jenő szerint a döntés értelmezhetetlen, "kampány ízű". Szerinte, az önkényeseknek is vannak gyerekeik, ők ugyanúgy fáznak télen, mint akikre a határozat vonatkozik. "A legfontosabb, hogy bővítsék a férőhelyeket az ellátó intézményekben" - mondta Setét Jenő.

Az Országgyűlés várhatóan még ősszel tárgyalja a hajléktalansággal veszélyeztetett családok problémájának megoldására vonatkozó tervezetet - közölte Béki Gabriella szabad demokrata országgyűlési képviselő, a javaslat egyik kidolgozója. A határozat egyebek mellett arra kötelezné a kormányt, hogy tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, amelyek biztosítják az alacsony bérű szociális bérlakáshoz jutás lehetőségét.

Varga Ábel, Roma Sajtóközpont