Az MDF is ellenzi a március 15-i népszavazást

Vágólapra másolva!
Az MDF nem támogatja, hogy március 15-én legyen az EU-s csatlakozást eldöntő népszavazás, valamint az alkotmánymódosítás népszavazásra vonatkozó részeit is ellenzi - mondta Balsai István, aki hozzátette, hogy készek az érdemi tárgyalásra.
Vágólapra másolva!

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja sem a 2003. március 15-ére tervezett ügydöntő népszavazás időpontjához, sem a népszavazással kapcsolatos, az alkotmányba nem illő rendelkezésekhez nem fog hozzájárulni - jelentette ki Balsai István frakcióvezető.

A kormány saját maga ellen dolgozik akkor, amikor a csatlakozási szerződés részleteinek teljes ismerete nélkül kívánja magát orientáltatni a magyar választópolgárok által - mondta a politikus.

Balsai kifejtette, hogy 2003. április végén parafálja a magyar kormány és az Európai Unió bizottságának vezetője a csatlakozási szerződést, amely előtte nem lesz publikus. Közölte: azt vállalta Kovács László és a kormánypárti többség, hogy ügydöntő népszavazást tart az európai uniós csatlakozásról, de az ügyet előtte meg kellene ismerni.

Balsai István szólt arról is, ha a kormány úgy gondolja, hogy valóban érdemi tárgyalást akar tartani az alkotmánymódosításról, akkor az MDF nem zárkózik el, de ilyen meghívót még nem kaptak.

A frakcióvezető szerint azzal, hogy a kormány benyújtotta a törvényjavaslatot a parlamentnek, azt "a parlament malmai között" a szokásos bizottsági menetrend szerint tárgyalják meg. "A kezdő kormánynak üzenem, hogy az Országgyűlésnek van egy házszabálya, és politikai tárgyalásokat addig lehet lefolytatni, amíg egy törvényjavaslatot nem nyújtottak be a parlamentnek" - jegyezte meg. Hozzátette: a benyújtást követően a kormány már nem teheti meg, hogy saját javaslatát módosítja, egyetlen dolgot tehet, a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványokkal változtathat.

Az MDF frakcióvezetője szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy a kormány csak és kizárólag az európai uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételeket fogalmazta meg az alaptörvény módosításában. Szerinte becsempésztek ide olyan évek óta, egyes alkotmányozók által fontosnak tartott módosításokat is, amelyeknek semmi közük az európai uniós csatlakozáshoz. Kiemelte azt a változtatást, amely a Magyar Nemzeti Bank jogállását próbálja szabályozni.