Vágólapra másolva!
Bár márciusban a Fővárosi Bíróság első fokon négy év börtönre ítélte Tocsik Mártát, elképzelhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) polgári tanácsa jogerősen érvényesnek minősíti a sikerdíjas megállapodást - írja a Magyar Hírlap. Az LB ugyanis olyan határozatot hozott, mely alapján nem jogsértő, ha a helyhatóság enged követeléséből a közeli kifizetés reményében.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényesnek találja Tocsik Márta és az ÁPV Rt. között született 804 millió forintos sikerdíjról szóló megállapodást, miután júliusban az LB jogegységi tanácsa úgy döntött: nem sérti a jogszabályokat, ha az önkormányzat enged követeléséből és egyezséget köt a vagyonkezelővel.

A Legfőbb Ügyészség eddig azt az álláspontot képviselte, hogy törvényt sértett a jogásznő, amikor 1996-ban elvállalta: alkudozni próbál az önkormányzatokkal, hogy a vagyonkezelőnek minél kisebb összeget kelljen kifizetnie a helyhatóságoknak. A szerződés szerint az így megspórolt pénz egy része Tocsik Mártát illette.

A Fővárosi Bíróság polgári tanácsa tavaly nyáron elutasítva az ügyészség kérését, nem nyilvánította semmisnek az ÁPV Rt. és Tocsik szerződését, és nem rendelte el a sikerdíj visszafizetését sem. A júliusban meghozott jogegységi határozat esetleg ezt megerősítheti.

Ugyanakkor az önkormányzatok sorra perlik az ÁPV Rt-t, mert tévesnek vagy semmisnek tekintik azokat a szerződéseket, amelyeket Tocsik közvetítésével kötöttek. Hiába tettek ugyanis engedményeket, volt olyan eset, amikor a vagyonkezelő nem fizetett időben. A nyáron hozott jogegységi határozat szerint az önkormányzatok azért engedtek járandóságukból, hogy ahhoz hamar hozzájussanak. Ha a vagyonkezelő késlekedik, akkor a helyhatóságokat sem köti az egyezség. A Magyar Hírlap értesülése szerint 150 hasonló per indult.