Lebontják az Elizélt-palotát

Vágólapra másolva!
Üzletek, irodák, mélygarázs és luxuslakások lesznek abban az épületben, amely a Vörösmarty téri Vigadó-irodaház helyén épül. A tervek szerint 2005 végére készülhet ez az új épület, amit összekötnek a Vigadóval, és át lehet majd sétálni a térről a Dunához.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Lebontják a Vörösmarty téren lévő egykori ORI-székházat. Az Elizélt-palotának is csúfolt kockaépület helyén egy több funkciós épület kap helyet, melyben mélygarázs, üzletek, a felsőbb emeleteken irodák, a legfelsőbb szinteken pedig exkluzív lakások lesznek.

A tervezők szerint Budapest különleges épülettel gazdagodik. Modern lesz, de illeszkedni fog a műemlék környezetbe. Utcai frontján egybeépítik a Vigadóval, és át lehet sétálni az épületeken keresztül a Vörösmarty térről a Dunához.

Forrás: ORIGO
A Fred & Ginger épület Prágában

A tulajdonos (Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány) azzal az ING Ingatlanfejlesztő Kft-vel kötött megállapodást, amely Prága modern jelképének számító épületnek is kivitelezője volt. A Moldva partján álló "táncoló ház" ötvözi a modern és régies elemeket. Bár a prágaiak véleménye megoszlik róla, a város egyik legismertebb újépítésű épülete.

Az alapítvány résztulajdonosa marad az ingatlannak, emellett 6,5 milliárd forintot kap, amiből a Vigadó felújítását is fizeti. Az 1971-ben készült épületben jelenleg irodák működnek. A tervek szerint az új épület - mely alacsonyabb lesz a jelenleginél -, legkésőbb 2003 második felétől épülhet. Az építés kezdése függ az engedélyektől, és attól, hogyan tudnak megállapodni a jelenlegi bérlőkkel. Az átadást 2005 decemberére tervezik.

Ajánlat:
További fotók a prágai Fred & Ginger épületről