Beperelik az ál-kisebbségieket

Vágólapra másolva!
A 13 hazai kisebbség mindegyikénél előfordult, hogy valamelyik települési önkormányzatukba megválasztottak olyan embereket, akik nem az adott kisebbséghez tartoznak. Az országos önkormányzatok tudtak és tudnak arról, hogy hol vannak a megválasztott "ál"-kisebbségiek. A kisebbségek országos vezetői egymástól függetlenül próbálják meg kezelni a problémát. Az országos vezetők tehetetlennek érzik magukat.
Vágólapra másolva!

Különböző arányban, de minden egyes kisebbség "ál"-kisebbségiekkel gyarapodott. Az [origo] megkeresésére valamennyi országos kisebbségi önkormányzat vezetője azt mondta: náluk is vannak ál-kisebbségiek. A nemzeti kisebbségek országos képviseletei különböző módon állnak a törvényes, de etikailag igencsak kifogásolható tényhez.

A Görög Országos Önkormányzat elnöke elmondta: "a mi esetükben már a név megadásánál ki lehet szűrni az ál-kisebbségi jelöltségét. Ennek ellenére az idén is volt olyan nem görög, akit megválasztottak."

"Ha nem is sok helyen, de történtek ilyen esetek" - mondta el az [origo] kérdésére az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke. "Míg az előző választásokon 32 lengyel önkormányzat alakulhatott meg, addig az idén 50. Tehát az erőteljes növekedés is azt mutatja, hogy meg kell ismernünk őket" - fogalmazott az önkormányzati vezető.

Az Országos Szlovák Önkormányzat ugyancsak szembesült a problémával. Náluk több vidéki településen is sikerült nem szlovák nemzetiségűnek mandátumot szereznie. "Az országos vezetés maximum annyit tud tenni, hogy a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatallal együtt nyomást gyakorol az ál-kisebbségiekre" - mondta a kisebbségi vezető.

A bolgároknál drasztikus méreteket öltött ez a tendencia. Ők már korábban is tettek intézkedéseket, ami abból állt, hogy közzétették az általuk bolgárnak vélt jelöltek teljes névsorát, majd kérték a választópolgárokat, hogy ne szavazzanak azokra, akik nem szerepelnek a listán. A Bolgár Országos Önkormányzat elnöke elmondta: nem sok eredménye volt az akciónak.

Az Országos Szlovén Kisebbségi Önkormányzat vezetője még nem járt a dolgok végére, de mint mondta, a fővárosban és vidéken is vannak ál-szlovén kisebbségiek.

Az Ukrán Kisebbségi Országos Önkormányzat vezetője az [origo]-nak elmondta: Budapest egyik kerületében nem ukránok nyerték az ukrán kisebbségi választást.

A ruszin kisebbség sem maradt ki a körből. Budapesten még a jelöltállításkor megkeresték azokat, akikről tudták, hogy nem a nemzetiséghez tartoznak. Ők később vissza is léptek. Nem úgy vidéken, ahol a nem ruszin jelöltek bejutottak a testületbe. Ellenük polgári peres eljárást fog kezdeményezni az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat.

A Szerb Országos Önkormányzat kezelhetőnek tartja a helyzetet. Annak ellenére, hogy szerintük az idén több ál-kisebbségi került közéjük.

A román kisebbségi választások eredményeivel már négy évvel ezelőtt is voltak problémák . Náluk az idén valamelyest csökkent a nem román nemzetiségű kisebbségiek hányada. Most már csak negyven százalékot tesz ki a nem román kisebbségi aspiránsok száma a román kisebbségiek mellett - mondta el az [origo] kérdésére a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) úgy tudja, nem csak Jászladányban jutottak kisebbségi mandátumhoz a nem cigányok. Az OCÖ egyik politikusa elmondta: több vidéki településen a korábbi kisebbségi politikusok kértek meg nem cigányokat, hogy induljanak a választásokon.

A német kisebbségi képviselők öt százaléka "hamis" - vélekedett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke. Mint mondta: a testületek megalakulása után megpróbálják elszigetelni a kérdéses önkormányzatokat.

A fővárosban és vidéken is vannak "hamis" kisebbségi mandátumot szerzett képviselők - mondta el az Országos Horvát Önkormányzat elnöke. Hozzátette: mindent megtesznek, hogy ezek a képviselők ne kerüljenek be a vezető testületeikbe.

Az örmények tudomásul veszik, hogy jelöltjeik 70%-a nem a kisebbséghez tartozik. Az Országos Örmény Önkormányzat elnöke elmondta: a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy bármit is tegyenek.