Lánykereskedő banda bukott le

Vágólapra másolva!
Spanyolországban kényszerített prostitúcióra magyar lányokat az a banda, amelynek feltételezett vezetőjét fogták el pénteken. Az ügyben két éve kezdtek el nyomozni, amikor egy lánynak sikerült fogvatartóitól megszöknie.
Vágólapra másolva!

A lánykereskedő banda tagjai közül 14 ellen folyik eljárás, a most elfogott férfi mellett két embert még köröznek, egyikőjük valószínűleg Magyarországon, másikuk pedig Spanyolországban bujkál. A rendőrkézre került 32 éves férfi feltehetően egyik vezetője volt annak a csoportnak, amelynek 17 tagja Spanyolországba szállított, ott pedig prostitúcióra kényszerített magyar lányokat. Az ügyben két éve tart a nyomozás, akkor egy lánynak Spanyolországban sikerült fogvatartóitól megszöknie, a konzulátus segítségével hazatért, és feljelentést tett.

A lánykereskedők különféle ürügyekkel, ígéretekkel Spanyolországba utaztattak lányokat, akik közül volt, aki tudta, hogy prostituáltként dolgoztatják majd. A lányok útlevelét elvették, megfenyegették és fogva tartották őket, nem egyet közülük továbbadtak más bandáknak.

Az emberrablással, közokirat-hamisítással, testi sértéssel, kerítéssel, emberkereskedelemmel vádolt férfiak többségét elfogták, most szabadlábon védekeznek. Amennyiben bebizonyosodik, hogy bűnszövetkezetben követték el tetteiket, súlyosabb, 5-től 15 évig terjedő büntetés is várhat rájuk.

A most elfogott férfi megkezdte más bűncselekményekért kiszabott börtönbüntetésének letöltését, közben pedig újabb eljárás indult ellene.