Marad a kórházi túlmunka

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Minisztérium az ágazat átalakításával oldaná meg, hogy a házi orvosok és a kórházi dolgozók ne dolgozzanak egyfolytában 16-32 órát pihenés nélkül. Ez viszont csak hosszútávon jelenthet megolást. Az orvosi kamara szerint választhatóvá kéne tenni a pluszmunkát, és ezért több pénzt fizetni. Ettől azonban még ugyanúgy marad a méltánytalan, veszélyes, és alkotmányosan visszás helyzet.
Vágólapra másolva!

Lenkovics Barnabás ombudsman nemrég megállapította, hogy a háziorvosok és kórházi dolgozók munkaidő-beosztása méltánytalan és alkotmányosan visszás. Az egyhuzamban 16-24, sőt néha 32 órákat dolgozó egészségügyi alkalmazottak fáradtsága miatt veszélyes lehet a páciensekre is a pihenés nélküli folyamatos munka. Ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a munkaügyi miniszterrel és az igazságügyi miniszterrel együttműködve dolgozza ki a megoldást.

Az Egészségügyi Minisztérium az ombudsmannak küldött válaszlevelében az ágazat átfogó szerkezeti és működési átalakításában látja a megoldást. Ennek része, hogy azonos jogi formában dolgozzanak az orvosok, műtősök, nővérek, asszisztensek ápolók stb (a jelenlegi helyzetben vállalkozó és alkalmazott is lehet egy-egy munkatárs). A tárca válaszleveléből kiderül, a megoldás érdekében felmérést készítenek a kórházaknál az ügyeleti ellátás helyzetéről. A levél emellett felhívja a figyelmet arra, hogy néhány orvos azért dolgozik sokat, mert főállásuktól eltérő kórházban vállalnak ügyeletet. A tárca tervei szerint a jövő év első félévében az egészségügyi dolgozók jogállásáról törvényjavaslat kerül a Parlament elé, amely meghatározza majd az ügyeleti ellátás szabályait is.

Ez viszont csak hosszútávon jelent megoldást. A kórházszövetség elnöke szerint rövidtávon is hasznos lenne, ha az eddig megszabott maximum túlóraszámon változtatnak. Kovács Ágnes kiemelte, hogy az Európai Unióban más a szabályozás, mint nálunk, és már változtatunk a hazai jogszabályokon, akkor összhangba kéne hozni az EU-sokkal. Hozzátette: miután a kórházakban így is munkaerőhiány van, ezt a helyzetet csak intézmény-átalakítással és racionalizálással lehet megszűntetni.

A Magyar Orvosi Kamara elképzelése szerint az orvosi túlmunka megszüntetéséért be kéne vezetni, hogy a plusz munkát vállaló orvos maga dönthessen arról: mennyit akar dolgozni. A plusz munkáért pedig magasabb bér járna. A kamara kikötné, hogy bizonyos számú ledolgozott óra után pihenőidő járjon. Így azonban az orvosok ugyanúgy sokat dolgoznak, csak több pénzt kapnak érte. A kamara főtitkára, Gyenes Géza az [origo]-nak elmondta, egységes ügyeleti jogszabályt szeretnének kialakítani, ami most előkészítés alatt van. Így maximum 16 órát dolgozhatna egyhuzamban egy orvos. A magasabb bérek anyagi fedezete a kormányon múlik, de Gyenes szerint ez kifizethető összeg. Becsléseik alapján 15-20 milliárd forintba kerülhet, hogy az orvosok több pénzt kapjanak, ha több munkát vállalnak.