A belügyminiszterhez fordultak a megvert gyöngyösi romák

Vágólapra másolva!
Tömegverekedés tört ki a gyöngyösi kórházban hat rendőr és egy közeli hozzátartozójukat sirató roma csoport között pénteken. A történetet mindkét fél eltérően adja elő. A rendőrök állítják: felszólították a hangoskodókat arra, hogy hagyják el az épületet, de ők ehelyett rátámadtak az egyik rendőrre. A másik fél viszont úgy emlékszik, hogy már a liftben voltak és távozni akartak, amikor gumibotokkal nekik estek. Az eset miatt roma politikusok a belügyminiszterhez fordultak.
Vágólapra másolva!

A pénteken a gyöngyösi kórházban kitört tömegverekedés előzménye az volt, hogy éppen akkor tudta meg egy népes társaság, hogy meghalt egy közeli hozzátartozójuk. Ezért, amikor az orvos közölte a halálhírt, a legtöbben sírni, jajgatni kezdtek a társaságból. Az orvos megkérte őket, hogy ne a kórházi folyosón sirassák rokonukat - mondta az [origo]-nak Tamás Kálmán, a roma csoport egyik tagja.

Tamás Kálmán állítja: ezután el is indultak a lift felé, már többen be is szálltak, amikor a helyszínre érkezett hat rendőr, akik felszólítás nélkül nekik estek, gumibottal ütötték őket. Közben azt kiabálták: "büdös cigányok, menjetek, takarodjatok" - közölte Tamás. Ezután összesen öt embert előállítottak a csoportból.

Kanal Sándor, az előállítottak egyike azt állítja, hogy miután az ütésektől megsérült, rögtön megpróbált röntgenfelvételeket készíttetni a sérüléseiről. Miközben várakozott a folyosón, megjelentek ugyanazok a rendőrök, akik egy órával azelőtt megütötték, és minden felszólítás nélkül megbilincselték és bevitték a rendőrségre néhány órára.

A rendőrök viszont máshogy emlékeznek a történtekre. Az MTI-nek nyilatkozó gyöngyösi rendőrkapitány úgy véli, szabályosan jártak el emberei. Egy hangoskodó csoport miatt hívták ki őket a kórházba, akik a biztonságiak felszólítása ellenére sem hagyták el az épületet. Ráadásul rátámadtak az egyik rendőrre, ezért kellett gumibotot használniuk.

Az ügy miatt Horváth Aladár miniszterelnöki tanácsadó, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és Teleki László romaügyi államtitkár Lamperth Mónika belügyminiszterhez fordult: azt szeretnék elérni a roma politikusok, hogy a jelenleginél hatékonyabban szűrjék ki a fajgyűlölő rendőröket, szigorúbban büntessék meg azokat, akik visszaélve hatalmukkal indokolatlalnul megvernek másokat.

A viszály a kórházban verekedő gyöngyösi rendőrök és a helyi romák között már régi. Tamás Kálmán szerint már több esetben - szerinte indokolatlanul - megbírságolta az egyik rendőr, emellett meg is fenyegette. Több roma is feljelentette a kórházi járőrcsapatot vezető rendőrt, de eddig egyetlen esetben sem marasztalták el.

Az érintett roma családok súlyos testi sértés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt feljelentést tettek a rendőrök ellen. A rendőrök viszont öt embert állítottak elő és valamennyiük ellen eljárást indítottak hivatalos személy elleni erőszak miatt.