Maradhatnak a régi főpolgármester-helyettesek

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos, delegációs felállásban tárgyal pénteken az MSZP és az SZDSZ frakciója a koalíciós megállapodásról. Várhatóan helyükön maradnak az eddigi főpolgármester-helyettesek, megállapodás azonban csak hétfőre várható.
Vágólapra másolva!

Pénteken is egyeztet a fővárosi MSZP és SZDSZ, de végső megállapodás csak hétfőre várható. Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője az [origo]-nak azt mondta: pénteken még a hatáskörökről egyeztetnek.

Várhatóan - az MSZP korábbi szándékával ellentétben - valamennyi korábbi főpolgármester-helyettes a helyén marad. Az újonnan létrehozott helyettesi posztot pedig Bakonyi Tibor (MSZP) tölti be.

A Népszabadság szerint az egészségügyi és szociális területért felelős Szolnoki Andrea helyett irodavezetőjét, Ikvai-Szabó Imrét neveznék ki. Bőhm ezt tagadta az [origo]-nak. A Népszabadság szerint a főpolgármester-helyettesek közül néhányat egy-két éven belül leváltanának.

Az MSZP és az SZDSZ között még zajló koalíciós tárgyalások részeként várhatóan módosul a közgyűlési bizottságok elnöklési rendje. Eszerint a szocialisták, bár három orvos is van 24 tagú frakciójukban, átadnák az SZDSZ-nek az eddig általuk irányított egészségügyi bizottságot. A szabad demokratáknak egyetlen orvos képviselőjük van Szolnoki Andrea személyében. Nem kizárt tehát, hogy a bizottsági elnöki posztot Szolnoki Andrea venné át, aki egyúttal megtartaná egyéni képviselői mandátumát is a IX. kerületi önkormányzatban - írta az MTI.