Mozdulnak a frontok alkotmánymódosítás-ügyben

Vágólapra másolva!
Közeledtek az álláspontok a parlamenti pártok között az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatban folytatott keddi budapesti megbeszélésen; az egyeztetés pénteken, a kormány bevonásával folytatódik.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok optimizmusuknak adtak hangot azt illetően, hogy konszenzus alakulhat ki a pártok között az alkotmánymódosítás ügyében. Vastagh Pál (MSZP) a kompromisszum és a konszenzuskeresés fontosságát hangsúlyozta újságíróknak nyilatkozva. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen fontosabb tartalmi ügyekről esett szó, és e kérdésekben ismerték meg az ellenzék álláspontját. Megjegyezte: tanulmányozni fogják az ellenzéki észrevételeket, és ezt követően határozzák el, hogy miben tudnak engedni és mit kell még tisztázni. Jelezte, november 20-ig lehet módosító javaslatokat benyújtani a parlament előtt fekvő előterjesztéshez. - Úgy érzem, hogy lesz kompromisszum, és meglesz az alkotmánymódosításhoz szükséges parlamenti többség - tette hozzá.

Az egyeztetés után Áder János (Fidesz) újságíróknak elmondta, a megbeszélésen ismertették módosító javaslataikat. A parlament és a kormány viszonyában a Fidesz azt szeretné: minden olyan kérdésben, amit törvény szabályoz, a kabinet az Országgyűlés felhatalmazásával tárgyaljon az Európai Unióval. Ezzel szemben a törvényjavaslat csak általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő. A népszavazás ügyében a Fidesz szerint elfogadható, ha azt az alkotmányon kívül kétharmados jogszabály kezeli. A szuverenitás kérdésben az ellenzéki párt álláspontja alapján nem kellene több jogosítványt adni az EU-nak, mint amennyit az EU kér Magyarországtól.

A megbeszélésen a Fidesz indítványozta, hogy az uniós alkotmánymódosítással egyidejűleg egészítsék ki az alaptörvényt preambulummal, ez ugyanis jelenleg hiányzik. Javaslatot tettek a NATO-felkérésekkel összefüggő csapatmozgási kérdések rendezésére. Így, mint Áder János hangsúlyozta, szövetségesi kötelezettségének az ország rugalmasabban tehetne eleget.

EU-vitanap szerdán a Házban/itthon/20021111alkotmanymodositas.html

Az MDF írásban készítette el módosító javaslatait. Ékes József elmondta: fenntartják álláspontjukat, hogy a csatlakozási szerződés aláírását követően kerüljön sor az ügydöntő népszavazásra, és a referendumot a köztársasági elnök írja ki.

Eörsi Mátyás (SZDSZ) szerint a találkozón nagy lépést tettek előre. Hozzátette, hogy megismerték az ellenzék álláspontját, amit tanulmányozni fognak. Az egyeztetésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: sok ilyenre van szükség, hogy az új alkotmány megszülessen. Kitért arra, hogy a megbeszélésen az alkotmány struktúrájáról és a változtatások szükségességéről volt szó. - Mindenre készek vagyunk annak érdekében, hogy az alkotmány módosuljon és Magyarországot alkalmassá tegyük arra, hogy beléphessen az unióba - szögezte le.