Zöldadó a reklámok ellen

Vágólapra másolva!
Közel a kétszeresére nő és a nyomtatott reklámanyagok után is kell majd fizetni a környezetvédelmi termékdíjakat jövőre - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint termékdíjjal sújtják jövőre a nyomtatott reklámanyagok előállítóit. Ezt a változtatást egyes zöldmozgalmak már évek óta szorgalmazzák, mert a hatalmas mennyiségű papír rendszerint azonnal a szemétbe kerül, ezért kétszeresen is környezetterhelő.

Ha a parlament jóváhagyja a változtatást, jövőre már a reklámanyagok után súly alapján meghatározott termékdíjat - kilogrammonként 13 forintot - kell fizetni az első belföldi forgalomba hozónak.

A környezetvédelmi tárca (KVM) tervei szerint különböző mértékben nő a környezetvédelmi termékdíjtétel: közel 40 százalékkal nő egy személyautóabroncs, 1131 forintról pedig 1470-re nő egy 120 literes hűtőgép termékdíja. Ennél is nagyobb mértékben emelkedne 1114 forintról 1780-ra a gépkocsi-akkumulátor ökoadója. Ezzel szemben alig 5-7 százalékkal nőne a kenőolajak, oldószerek és festékek adója. Jövőre összesen 25-30 százalékkal, 2005-ig pedig fokozatosan száz százalékkal nőnek a termékdíjak.

A termékdíjak bevezetésének eredeti célja, hogy az ebből származó bevételekből finanszírozzák a hulladékok ártalmatlanítását. Erre a célra azonban egyre többet kell költeni. Az EU által megkövetelt új, állami támogatás helyett piaci alapon működő hulladékártalmatlanítási rendszerek kiépítése miatt elengedhetetlen a díjak emelése - mondta a Magyar Hírlapnak Karlovich Ágnes, a KVM főcsoportfőnöke.