1,940 milliárd forint vár gazdára szombaton

Vágólapra másolva!
Továbbra sincs telitalálatos szelvény az ötös lottón, így a jövő heti számsorsoláson a főnyeremény - minden idők legnagyobb magyarországi lottónyereménye - már 1,940 milliárd forint lesz. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója közlése vélhetően újabb rekord részvételt vált ki a szerencsejátékosok köreiben. Az ötös lottón immár 24 hete nincs telitalálatos szelvény.
Vágólapra másolva!

Kettőszázharminc millió forinttal gyarapodik az ötös lottón megnyerhető főnyeremény összege, mivel ezen a hétvégén sem akadt olyan szerencsés játékos, aki lottószelvényén az öt számot helyesen ikszelte volna be. Immár 24 hete szűkmarkúskodik Fortuna asszony, minek következtében, eddig nem látott magasságba szökött a megnyerhető főnyeremény összege: 1,940 milliárd forint vár gazdára szombaton.

Kisorsolták a lottószámokat/itthon/20021116kisorsoltak.htmlA 4 milliárdot is elérheti a lottónyeremény/itthon/20021115egyevig.html

Az ötös lottó főnyereménye egy évig, azaz 52 hétig halmozódhat. A mostani rekordnyeremény (több mint 1,940 milliárd forint) már 24 hete gyűlik. Az utolsó telitalálat június 8-án volt. Az összeg nagyságának azonban nincs felső határa. Ha a mostani összeget vesszük alapul, akkor 52 hét alatt körülbelül 4 milliárd forint gyűlhet össze.

Ha 52 hét után sincs ötös a lottón, akkor az addig felhalmozódott nyereményt elosztják a 4-es, 3-as és 2-es találatot elérők között. Ha most megnyeri valaki az egészen pontosan egymilliárd hétszáztíz millió forintot, de nem jelentkezik a nyereményért, akkor azt szintén a lottózók kapják, de más módon. Az ötös lottó játékosai között osztják el az összeget, például autókat, kötvényeket sorsolnak ki, vagy megemelik a főnyereményt.

Nem csak a főnyeremény összege és a szelvények száma, hanem a Szerencsejáték Rt. e heti összbevétele is rekordot döntött: az összes játékból több mint 3 milliárd forint folyt be.

A hatos lottón sem akadt telitalálatos szelvény, itt 11. hete gyűlik a főnyeremény. A hatos lottó jövő heti várható főnyereménye 450 millió forint lesz.

A hétvége nyereményei:
Ötöslottó:
5 találatos szelvény nem volt,
4 találatos szelvény 121 darab, nyereménye egyenként 920.004 forint,
a 3 találatos szelvényekre egyenként 11.511 forintot,
a 2 találatos szelvényekre egyenként 820 forintot fizetnek.
Hatoslottó:
6 találatos szelvény nem volt,
5 + 1 találatos szelvény nem volt,
az 5 találatosra 203.797 forintot,
a 4 találatosra egyenként 4.345 forintot,
a 3 találatosra 900 forintot fizetnek.
A Joker játékban az első nyerőosztályban 1 darab szelvény volt, a nyeremény összege: 89.765.055 forint.