Őrizetben a kutyaviadal szervezői

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek hat férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akiket kutyaviadal szervezésével gyanúsítanak. Szombat reggel, egy előre megtervezett akció során egy panzió pincéjében csaptak le a kutyaviadal szervezőire és a nézőközönségre a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Kilenc embert gyanúsít tiltott állatviadal szervezésének gyanúja miatt a Bács-Kiskun megyei rendőrség. Őket és még 57 másik személyt szombat reggel hat óra körül a kunszállási Róna Panzióban egy kutyaviadalról állították elő, összehangolt rendőrségi akció során.

A kilenc gyanúsítottt közül hatot őrizetbe vettek - hétfőn kezdeményezik előzetes letartóztatásba vételüket -, hármuk szabadon védekezhet - mondta el az [origo]-nak Kozák Tibor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

A három szabadlábon védekező gyanúsított közül egy személyt lőszerrel, egy másikat kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítanak. Az őrizetbe vettek között van a panzió grúz származású tulajdonosa is, aki az épület pincéjében alakított ki egy arénát, és oda szervezett kutyaviadalokat. Az akciót hosszas nyomozás és adatgyűjtés előzte meg.

A három lefoglalt harci kutyát a rendőrség dunakeszi kutyakiképző iskolájába vitték. Az egyik kutyának a pofáján és a szügyén voltak sérülések, fajtájukról a szóvivő nem tudott felvilágosítást adni.