A bíró bakija miatt húzódik a Friderikusz-MTV-per

Vágólapra másolva!
Hiába pereskedett éveken keresztül Friderikusz Sándor az MTV-vel. Egy több mint hat évvel ezelőtti Friderikusz- show-ban mutattak be egy Antonio Banderasszal készült beszélgetést, majd - Friderikuszék szerint jogsértően - az MTV továbbadta a felvételt másodközlésre. A négy éve húzódó jogvita, úgy tűnt, szerdán végleg lezárul. Az ítélet kihirdetése előtt, amikor a bíró már elkezdte szövegezni az ítéletet, kiderült: nem járhat el az ügyben a Fővárosi Bíróság (FB).
Vágólapra másolva!

Friderikusz Sándor kft.-je azért perelte be a Magyar Televíziót több mint négy évvel ezelőtt, mert úgy vélte: jogszerűtlenül adta tovább a köztévé városi tévéknek másodközlésre még 1996-ban a Friderikusz-show felvételeit, amelyekben Antonio Banderas szerepelt. Friderikusz ezért hatmilliót követelt az MTV-től.

Az MTV jogi képviselője azt elismerte a szerdai tárgyaláson, hogy nem a szerződésben foglaltak szerint jártak el, ezért hajlandóak lettek volna peren kívül megegyezni Friderikuszékkal. Mivel azonban az nem volt egyértelmű, hogy mekkora összeget fizetnének, elmaradt az egyezség.

A kifogásolt műsorban szereplő Antonio Banderas - a felperes ügyvédjének állítása szerint Friderikusz személyes közbenjárása miatt - nem követelt kártérítést, amiért a szerződésben foglaltaknál többször vetítették a vele készült beszélgetést - például a Veszprémi Városi Televízióban.

Az éveken keresztül húzódó perben az előzetes tervek szerint szerdán ítéletet hozott volna a Fővárosi Bíróság. Amikor azonban a bíró már elkezdte szövegezni az ítéletet, kiderült számára, hogy éveken keresztül feleslegesen tárgyalta az ügyet. Hatáskör hiányában nem járhatott volna el ugyanis a Fővárosi Bíróság az ügyben. Ezért most a peres felek beleegyezése szükséges ahhoz, hogy az FB dönthessen. Ha ehhez nem járulnak hozzá, egy másik bíróságon folytatódhat az ügy.