A februárinál nagyobb rohamra számít az Electro World

Vágólapra másolva!
Nem lehet pontosan tudni, hány rendőrt vezényelnek ki a soroksári Elektro World csütörtöki megnyitójára. A cég igazgatója szerint azonban nem lesz a februári, budaőrsi nyitáshoz hasonló káosz. Az első vevők ugyanakkor már szerda délután megjelentek, így várhatóan a februárinál is nagyobb rohamra lehet számítani csütörtökön.
Vágólapra másolva!
A februári nyitáskor hamar elfogyott minden

Sebestyén Péter, az Electro World igazgatója elmondta: különleges biztonsági intézkedésekkel készülnek a soroksári áruház megnyitására. Azt nem árulta el, hány rendőr lesz a helyszínen, csupán úgy fogalmazott, hogy több tucatnyian biztosítják csütörtökön a területet. A rendőrséggel külön tervet készítettek arra, hogyan álljanak sorba a vevők. A bejárathoz vezető úton a koncerteken is használatos nagyobb kordonokat helyeznek el.

Az igazgató szerint sokkal jobb lesz a helyzet, mint februárban volt, amikor a budaőrsi Electro World megnyitóján óriási tülekedés alakult ki. Várhatóan azonban most még nagyobb tömeg rohamozza meg az áruházat. Erre utal az is, hogy az első vevők - körülbelül 10-en - már szerda délután kettőkor megjelentek a bolt előtt. Sebestyén közölte: karácsony előtt lévén nagyobb árukészlettel is várják az érdeklődőket.

Videofelvétel az Electro World megszállásáról/itthon/20020220videofelvetel.html

Sebestyén ismét tagadta azt a korábbi vádat, miszerint februárban szándékosan hívtak kevés rendőrt, hogy minél nagyobb legyen a tumultus az áruháznál. Közölte: ez nem a cég taktikája, eddig a világon összesen a budaőrsi és a prágai megnyitót kísérte botrány.