Vágólapra másolva!
Tizenöt éves fegyházban letöltendő büntetést kér az ügyész Tasnádi Péterre a december 3-án kezdődő fellebbviteli tárgyalás előtt. A Legfelsőbb Bírósághoz eljuttatott ügyészségi beadvány szerint Tasnádi bűnöző vállalkozást hozott létre, és éveken keresztül irányította azt. A Legfőbb Ügyészség úgy véli, az elkövetett bűncselekmény olyan súlyos, hogy a törvény teljes szigorát kell alkalmazni Tasnádival szemben.
Vágólapra másolva!

A december 3-án kezdődő fellebbviteli tárgyalás előtt a Legfőbb Ügyészség azt kéri a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy minden vádpontban mondja ki Tasnádi bűnösségét, a rá korábban kiszabott büntetést pedig súlyosbítsa. A Magyar Hírlap értesülései szerint az ügyészség beadványában azt kéri, hogy Tasnádit 15 évnyi fegyházbüntetésre ítéljék.

Az ügyészség szerint a vizsgálatok azt igazolják, hogy Tasnádi bűnöző vállalkozást hozott létre, amelyet éveken keresztül irányított. A hierarchikus szervezet csúcsán Tasnádi állt, akinek utasításait a végrehajtók gondolkodás nélkül, automatikusan és brutálisan teljesítették - áll a Magyar Hírlap által idézett beadványban.

A vádhatóság szerint a bűnszervezet résztvevői zsarolással, erőszakkal próbáltak pénzt szerezni az általuk kiszemelt emberektől. Az ügyészség állítja, előfordult, hogy tényleges adósságot hajtottak be, több esetben ugyanakkor a követeléseknek semmilyen alapjuk nem volt. A bűnszervezet állítólagos módszerei között szerepelt, hogy az áldozatot megalázták, fenyegették és bántalmazták.

A Legfőbb Ügyészség a maffiavád elfogadása mellett azt is indítványozza, hogy a bírák állapítsák meg Tasnádi bűnösségét áfacsalásban is. A vádhatóság szerint az elkövetett bűncselekmények olyan súlyosak, hogy Tasnádival szemben a törvény teljes szigorát kell alkalmazni.

Tasnádi Péter első fokon négy és fél éves szabadságvesztést kapott. A bíróság akkor a maffiavádat és az adócsalás egy részét nem fogadta el. Tasnádi a májusi ítélet után felmentést kért, védője pedig az ítélet hatályon kívül helyezést javasolta.