Ötvenmillióba kerül a parlamenti jégpálya

Vágólapra másolva!
Ingyenes jégpálya nyílik a Parlament előtt. A 2000 négyzetméteres jégen körülbelül 600 ember csúszkálhat majd december 22. és január 2-a között.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A Parlament előtti parkolóban karácsonykor műjégpályát alakítanak ki a gyerekeknek. A karácsonyi szünetben, azaz december 22. és január 2-a között a gyerekeket ingyen várja majd a létesítmény.

A jégpálya 2000 négyzetméteres lesz, a parkoló mintegy kétharmadát fogja elfoglalni. A tervek szerint 600 ember tud egyszerre sportolni rajta. A parkoló fennmaradó részein sátrak lesznek, itt kapnak helyet az öltözők, és itt lehet majd melegedni is - mondta el az [origo]-nak Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Lesznek rendezvények, programok is a helyszínen, és karácsonyi díszbe öltöztetik a teret. A jégpályára 50 millió forintot szán a kormány.

A kormányszóvivő elmondta: a világ több nagyvárosához hasonlóan hagyományt szeretnének teremteni az ötletből. Reméli, hogy minél többen korcsolyáznak majd a Parlament előtti jégen, amivel csökkenhet a műjégpálya zsúfoltsága.