Per az Ezüsthatjó Kft. ellen

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valószínűleg beperli az Ezüsthajó Kft.-t - értesült a Népszabadság. A minisztérium ugyanis hiába követel vissza 213 millió forintot a Bánk bánt gyártó cégtől.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság úgy tudja, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valószínűleg beperli az Ezüsthajó Kft.-t. A minisztérium nemrég érvényesíteni akarta azt a jogát, hogy a Káel csaba rendezte Bánk bán operafilm kapcsán keletkezett tartozás összegét leemelje a gyártó cég bankszámlájáról. A kulturális tárca ugyanis 213 millió forint gyártási költségről nem fogadta el a kft. számláit, ezen belül sikertelenül követel vissza 143 milliót. A szaktárcánál végzett belső vizsgálat szerint a film készítői kétszer is elszámoltak néhány költséget, egyes kellékeket pedig a szokásosnál ötször-hétszer drágábban vásároltak.