EU-levél minden háztartásba

Vágólapra másolva!
Köszöntőből és az EU-val kapcsolatos válaszkártyából áll az a direct mail rendszerű levél, amelyet várhatóan a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlament elnöke lát el kézjegyével. A levelet 2003 elején 15-16 féle változatban minden magyar háztartásba eljuttatja az EU-kommunikációs közalapítvány.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyesy Péter kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke írja alá azt az újévi köszöntőlevelet, amelyet minden háztartásba el kíván juttatni az EU-kommunikációs közalapítvány. Palánkai Tibor, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán számolt be erről.

EU-népszavazás április 12-én vagy 13-án/itthon/20021129aprilis.html

A levél szövegéről jelenleg még szakmai egyeztetések folynak. Az [origo] információi szerint a tervekben 15-16 levélváltozat szerepel, amelyeket településtípus és életkor alapján személyre szólóan fogalmaznának meg. A szövegek végleges változatát az alapítvány kuratóriumának december 19-i ülése után mutatják be.

A levéllel együtt egy válaszkártyát is eljuttatnak az állampolgároknak, amelyben a kuratóriumi elnök szerint az emberek megírhatnák a csatlakozással kapcsolatos kérdéseiket. A válaszkártyán emellett lehetőség nyílik a csatlakozással kapcsolatos információs anyagok és meghívók kérésére.

A levelek kiküldését és a válaszkártyák feldolgozását az alapítvány idei 500 millió forintos költségvetéséből fedezik. Az állampolgárok címeit pénzért veszik majd meg a BM Központi Adatnyilvántartó Hivatalától.