Fidesz: az MSZP nem a megállapodás szerint szavazott

Vágólapra másolva!
Kedden az Országgyűlés nagy többséggel megszavazta azokat az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító indítványokat, amelyekről korábban a négypárti egyeztetésen megállapodtak. A kormányoldal a Fidesz kérése ellenére benthagyta a csomagban azt a három javaslatát, amit az ellenzéki párt még kifogásolt.
Vágólapra másolva!

A keddi szavazáson nagy többséggel elfogadták azokat a módosító indítványokat, amelyekről a négypárti egyeztetésen sikerült megállapodni. Így az alkotmány rögzíteni fogja az április 12-i népszavazást és a kérdéspontos szövegét, a parlament kormány feletti ellenőrző szerepét és a szuveneritás kérdését.

Leszavazták viszont az ellenzéki pártok még bent lévő módosító indítványai közül azokat, amelyek többek között a címmódosításra, a preambulumra és a menekültekről szóló rész eltörlésére irányultak.

A Fidesz további három részt kifogásolt a szövegben, ezek az egyéb nemzetközi szervezetekről, a menekültek jogainak szabályozásáról és a miniszteri rendeletek kérdésköréről szóltak. Az ellenzéki párt azt kérte, ezeket vegye ki a kormányoldal. Ezt azonban nem tették meg a kormánypártok. Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője közölte: az MSZP és az SZDSZ elgáncsolta a korábbi megállapodásokat. Szájer a négypárti megállapodás szövegét idézte, mely szerint csak a 2-től 7-ig és a 10-től 12-ig tartó módosító indítványokat hagyják meg, a többit visszavonják. A fennmaradó módosítók között nincs ez a három vitatott kérdés. Azt követelik, hogy a három kifogásolt rész a keddi zárószavazásra kerüljön ki a szövegből.

Vastagh Pál, aki az MSZP részéről részt vett a tárgyalásokon közölte: nem sértették meg a megállapodást, mivel az nem rögzítette, hogy a vitatott három részt kiveszik. Közölte: lehet, hogy még tárgyalnak az ügyben, de az MSZP "elment a kompromisszum határáig". Eörsi Mátyás az SZDSZ-től viszont azt mondta az [origo]-nak: számukra az EU-csatlakozás a legfontosabb, így ami nem tartozik közvetlenül a tárgyhoz, az részükről kikerülhet a szövegből. Az SZDSZ korábban ezt javasolta is.