Öt kilogrammnyi csempészarany Hegyeshalomnál

Vágólapra másolva!
Öt kilogrammnyi, húszmillió forint értékű arany ékszert foglaltak le a vámosok Hegyeshalomnál. Az ékszereket két magyar turistabusz utasainak csomagjában, élelmiszereik között és ruhájuk alatt találták.
Vágólapra másolva!

20 millió forint értékben foglaltak le csempészett arany ékszereket a vámosok szerdán Hegyeshalomnál - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

A hegyeshalmi vámhivatalnál két, magyar állampolgárokat szállító turistabuszt ellenőriztek a vámosok. A buszon utazók nem jelentettek be semmiféle elvámolni valót, a tételes vizsgálat során azonban több mint 5 kilogramm különféle arany ékszert - nyakláncokat, karkötőket, fülbevalókat, medálokat - találtak a náluk. Ékszerekre bukkantak a csomagokban, élelmiszerekben, sőt az utasok ruházata alatt is. A vámhivatal csempészet miatt indított eljárást az elkövetők ellen.