Szita Károly lemond mandátumáról

Lemond parlamenti mandátumáról Szita Károly fideszes országgyűlési képviselő, Kaposvár polgármestere. Döntését azzal indokolta, hogy túlságosan lekötik az önkormányzattal kapcsolatos feladatok, teendőit nem tudja egyeztetni a parlament heti üléseivel. Szitával együtt a választások óta öt képviselő mondott le mandátumáról.

Szita Károly (Fidesz) szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján jelentette be döntését. Mint mondta: nem elég a heti két nap, amit polgármesterként a városra tud fordítani, főként nem most, amikor az európai uniós csatlakozásra kell felkészülni. "Utazó nagykövet helyett összefogásra van szüksége a városnak" - jelentette ki a polgármester.

Szita Károly 1994 óta Kaposvár polgármestere, 1998-tól országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának alelnöke. A politikus korábban a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke volt, jelenleg a szervezet társelnöke.

A fideszes politikus az előző és a mostani országgyűlési választásokon is listáról került a parlamentbe, lemondása mandátumáról ezért nem teszi szükségessé időközi választás kiírását. A képviselői mandátum betöltéséről a Fidesz Somogy megyei választmánya - az országos választmány elnökségének egyetértésével - dönt. Szita Károly közölte: utóda még az idén elfoglalja helyét a parlamentben. Azzal kapcsolatosan, hogy ki váltja őt a Fidesz képviselőcsoportjában egyelőre annyit mondott: neki már van jelöltje, őt azonban először a megyei választmány előtt szeretné megnevezni, előreláthatólag a jövő héten - írta az MTI.

Nem Szita az egyetlen, aki a heti plenáris ülésezés miatt távozik az Országgyűlésből. A tavaszi választások óta ő az ötödik, aki lemond mandátumáról, közülük négyen indokolták döntésüket azzal, hogy nem tudnak egyszerre több feladatot ellátni.

Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester még az önkormányzati választások előtt mondott le, helyére Mécs Imrét jelölte pártja. Zwack Péter szintén az SZDSZ-ből állt fel azért, mert üzleti ügyei miatt nem tudta garantálni állandó parlamenti jelenlétét. Az ő mandátumát Mézes Éva kapta. Szabó Gábor MSZP-s képviselő azért távozott az Országgyűlésből, mert a Fejér megyei közgyűlés elnökének választották. Helyére Herczog Edit került.

Az öt távozó közül egyedül Várhegyi Attila fideszes képviselő nem a sokasodó elfoglaltságok miatt mondott le. Ő azért távozott, mert a bíróság jogerősen egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte hűtlen kezelés miatt.

Az előző parlamenti ciklusban, amikor három hetente ülésezett az Országgyűlés, csak két képviselő mondott le mandátumáról, közülük az egyik akkor is Demszky Gábor volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK