Másfél év felfüggesztett ifjabb Hegedűs Lórántnak

Vágólapra másolva!
Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon ifjabb Hegedűs Lórántot, a MIÉP alelnökét a Fővárosi Bíróság, folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt. Hegedűs egy kerületi lapban tavaly megjelent írását találta gyűlöletkeltőnek és uszítónak a bíróság. A poltikus fellebbezett. A lap felelős szerkesztőjét, Metes Györgyöt 525 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
Vágólapra másolva!

A bíróság döntése során kifejezetten súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy Hegedűs cikkét református lelkészként, országgyűlési képviselőként és a MIÉP alelnökeként írta. A bíróság szerint ugyanis hivatásánál fogva Hegedűsnek tudnia kellett volna, miként fogalmazza meg mondanivalóját úgy, hogy azzal senkit ne sértsen meg.

A bíróság az ítélet meghozásánál ráadásul nem csak a cikk korábban is kifogásolt mondatait, hanem az egész szöveget figyelembe vette. A bíróság indoklása szerint az ítélet végül azért lett folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás, mert a kifogásolt cikket megjelenése után felolvasták a Pannon Rádió adásában is.

Az ügy elsőrendű vádlottját, Metes Györgyöt is elmarasztalták, amiért az Ébresztő című, XVI. kerületei MIÉP-újságban felelős szerkesztőként leközölte az írást. Őt a bíróság 525 ezer forint pénzbüntetésre vagy amennyiben ezt nem fizetné ki, 350 napi elzárásra ítélte.

A vád szerint a társadalom egy csoportja elleni gyűlöletkeltésre irányul, aktív tevékenységre uszít a cikk, amelyben szerepel többek között a "galíciai jöttmentek hada" és a "Rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!", valamint a "hát jönnek megint a Duna partjára... még egyet rúgni a magyarba" megfogalmazás.

Az ügyész szerdai vádbeszédében hivatkozott a fajgyűlölet büntetőjogi szankcionálását előíró nemzetközi egyezményekre. Kifejtette: a szöveg a szavak általános jelentése alapján a hétköznapi emberek számára úgy értelmezhető, hogy az alkalmas gyűlöletkeltésre, a tömegek egy jól meghatározható embercsoport elleni indulatainak felszítására.

Ifjabb Hegedűs Lóránt a szerdai tárgyaláson tagadta bűnösségét. Kijelentette, hogy nem faji, vallási hovatartozásról, hanem szemléletről, mentalitásról írt és nem kíván kárt okozni senkinek, nemtelen indulat nem vezette a cikk írásakor, csak a hazaszeretet.

Az ítélet ellen Hegedűs és Metes is fellebbez. A MIÉP alelnöke az eljárás megszűntetését és felmentését kéri bűncselekmény hiányában. Hegedűs szerint ugyanis a cikket képviselőként írta, így - véleménye szerint - mentelmi joga miatt nem lehet elítélni.

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint az ítélethirdetés előtt megérkezett Csurka István, a MIÉP elnöke és Győri Béla, a párt szóvivője is. A tárgyalás végére megjelent a tárgyalóteremben több mint száz MIÉP-szimpatizáns is, akik az ítélet kihirdetése közben zajongani kezdtek, ezért a bíró egyszer félbeszakította az ítélethirdetést. Mikor Hegedűs közölte a bírósággal, hogy fellebbez az ítélet ellen a vele szimpatizáló hallgatók tapsolni kezdtek, majd elénekelték a himnuszt és "hajrá Magyarország, hajrá magyarok" bekiabálásokkal jelezték egyetértésüket.