Újra felvetődött a kétheti szavazás a Házban

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés továbbra sem alakította ki álláspontját azzal kapcsolatban, milyen gyakorisággal kerüljön sor plenáris ülésre, miközben a képviselők egyre szaporodó nemzetközi feladataiknak tesznek eleget. Jelenleg négy lehetséges verzió is felvetődött. Az SZDSZ a házszabály módosítását sürgeti.
Vágólapra másolva!

Amióta a kormánypártok visszatértek a hetenkénti ülésezéshez, folyamatosan visszatérő kérdés, hogy az állandó parlamenti jelenlét miatt a képviselőknek gondot okoz egyéb feladataik ellátása. Szili Katalin szerint van olyan nap, amikor egyszerre 72 képviselő van igazoltan távol. Az EU-csatlakozáshoz közeledve egyre sűrűbbé váló hivatalos külföldi utak mind az ellenzék, mind a kormánypártok munkáját megnehezítik, mivel ilyen napokon nem lehet szavazni.

Szili legutóbb felvetette azt a lehetőséget, hogy azon a héten, amikor sok képviselő van távol, más napokon - például kedd helyett csütörtökön - legyen a plenáris ülés és a szavazás.

Az ellenzék szívesen áttérne a kéthetenkénti ülésezésre. Az Orbán-kormány idején három hetenként üléseztek a képviselők azzal az indokkal, hogy így több idő maradt az egyéni körzetekben végzendő feladatokra. A kormánypártok viszont mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy hetente legyen ülés, hangozzanak el az interpellációk és a napirend előtti felsazólalások. A határozatképességet pedig csak a szavazásoknál kell biztosítani, így ezeket halasztaná el a kormányoldal.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta az [origo]-nak: ő két megoldást is lát. Szerinte nem jelentene gondot, ha azokon a napokon, amikor sok képviselő távol van, egyszerűen elmaradna az ülés. Úgy véli, erre fél év alatt csupán két-három alkalommal lenne szükség. Másik lehetőség, hogy csak kéthetente legyenek szavazások, miközben hetente sor kerül a plenáris ülésekre.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője közölte: pártja is mindenképpen ragaszkodik a heti ülésezéshez. Támogatnák viszont, hogy csak kéthetente szavazzanak a napirendről. Az ülésnap elmaradását viszont csak úgy tudja elképzelni a párt, ha egy másik napra teszik át az ülést.

Az SZDSZ sürgeti a házszabály módosítását annak érdekében, hogy sikerüljön végleges megoldást találni. Kuncze szerint azt is rögzíteni kellene, hogy általában milyen rendszerességgel vannak a plenáris ülések, és azt is, hogy milyen esetekben és hogyan lehet ettől eltérni. Jelenleg a házszabály nem fogalmaz egyértelműen. A kormánypártok szerint a házszabály heti ülésezést ír elő, míg az ellenzék értelmezése szerint lehetőség van arra, hogy csak két- vagy háromhetente tanácskozzon a Ház. A mostani gyakorlat szerint általában hetente, kivételes esetekben kéthetente szavaznak a napirendről a képviselők, az interpellációkról viszont minden héten szavaznak.