Törökország már mindenképp vesztett az EU-csúcson

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió bővítéséről döntő csúcstalálkozó első napján két kérdésben határoztak: minden tagország elfogadta a jelöltekkel való tárgyalási alapnak a dán javaslatokat és  a csatlakozási tárgyalások megkezdésére váró Törökországról újabb két évvel elhalasztották a döntést. Más érdemi kérdésben egyelőre nem született döntés. A részletes tárgyalások ma reggel nyolc órakor kezdődtek Lengyelországgal, ahol szintén nem született megállapodás, mert a lengyelek kitartottak korábbi álláspontjuk mellett.
Vágólapra másolva!

Összesen két eredménye van az Európai Unió csütörtök este megnyílt csúcstalálkozójának, amely a végső szót mondja ki a tíz tagjelölt felvételéről. Fontos döntés, hogy az Európai Tanács ülésén egységesen kiálltak a dán javaslatok mellett, amelyeket a jelöltekkel való tárgyalási alapnak fogadott el minden tagország. Bár Magyarország nagyrészt egyetért ezekkel a kompromisszumos javaslatokkal, két pontban még viták lehetnek. Az egyik a közvetlen mezőgazdasági támogatások, a másik a költségvetési kompenzációk ügye.

Forrás: MTI
Rasmussen, Romano Prodi és Günter Verheugen Fotó: MTI

A dán fővárosban éjjel fél egykor tartott sajtótájékoztatót Anders Fogh Rasmussen, az EU soros elnökségét ellátó dán kormányfő, aki bejelentette: az Európai Tanács támogatja azokat a javaslatokat, amiket korábban tett. Pénteken ez alapján kezdenek tárgyalni a tagjelöltekkel. Nyolc órára meghívták Lengyelországot. Délután öt óráig, a tárgyalások végéig várhatóan minden tagjelölt sorra kerül majd. Azt Rasmussen nem árulta el, hogy mely országokkal, milyen sorrendben és milyen logika szerint folytatják a megbeszéléseket.

A tagjelölt országok/nagyvilag/20021009atagjelolt.htmlAz [origo] összeállítása

Medgyessy Péter miniszterelnök és a teljes magyar küldöttség: Kovács László külügyminiszter, László Csaba pénzügyminiszter és Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken tíz órára érkezett a tanácskozások helyszínére, a Bella Centerbe. Délután ötig azonban semmilyen előre bejelentett programjuk nincs, csak arra várnak majd, hogy a Lengyelországgal folytatott tárgyalás után az EU vezetése mikor hajlandó megkezdeni a végső alkut. Ez a sorrend azt jelenti, hogy ha a tizenötök ma mégis előállnak valamilyen kompromisszummal - tehát néhány száz millió vagy akár egy milliárd euróval is megnövelik a csatlakozás költségét - akkor ennek elosztásáról először Lengyelország mondhatja el véleményét.

A legtöbb munkát Koppenhágánban az okozhatja, ha kaphatnak még pénzt a tagjelöltek. Ha nem, akkor sem tehetik meg, hogy emiatt felborítják az asztalt, és kimarad Magyarország a bővítésből. Ha igen, akkor viszont egy nap alatt kell elérni, a lehető legnagyobb részt ebből a plusz támogatásból. A magyar delegációnak, amely csak este érkezett az első napon a dán fővárosba, nem volt érdemi tárgyalása az EU-val. Kovács László külügyminisztert is inkább az elmúlt hetek külpolitikai történéseiről, elsősorban a státusztörvényről kialakult vitáról és tárgyalásokról kérdezték az újságírók.

A nap vesztese Törökország

Európa ma és holnaphttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=61209A könyv a csatlakozással kapcsolatos aktuális kérdéseket tekinti át számos tanulmány, elemzés és táblázat segítségével.

Az első nap vesztese Törökország, amely már 15 éve hiába próbálja elérni, hogy beléphessen az EU előszobájába, azaz megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások. Rasmussen mindössze annyit tudott mondani az éjszakai sajtótájékoztatón megjelent seregnyi török újságírónak, hogy megkezdődnek a tárgyalások, amilyen hamar csak lehet. A döntést azonban újabb két évvel elhalasztották, amit a dán miniszterelnök úgy fogalmazott meg, hogy ha a most felállított kritériumoknak Törökország 2004 decemberéig meg tud felelni, akkor megkezdődhetnek a tárgyalások. Ekkor a teremben lévő több száz újságíró egyik része nevetésben tört ki, amely annak szólt, hogy ismét csak egy nesze semmi fogd meg jól volt a válasz Törökország számára. Az újságírók másik fele, elsősorban a törökök egymás szavába vágva kérdezték, odakiáltva az EU vezető politikusához, hogy "de mikor?". Válasz csak rövid gondolkodás után érkezett: "amilyen hamar csak lehet".

György Bence - Koppenhága