Vágólapra másolva!
Folytatódhat a martinsalak használata miatt életveszélyessé vált Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei épületek újjáépítése, miután a kormány 450 millió forintot különített el a költségvetés tartalékalapjából a program végrehajtására. Ezt szombati, Pétervásárán megtartott sajtótájékoztatóján jelentette be Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kormány által elkülönített 450 millió forint várhatóan már hétfőn megérkezik az önkormányzatok számlájára, s a továbbiakban a helyhatóságok koordinálják a munkálatokat A politikus emlékeztetett arra, hogy a martinsalak használata miatt több mint ezer épület károsodott kisebb nagyobb mértékben, és közülük 144-et nyilvánított életveszélyessé az Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Kht.

Korábban, az előző kormány által biztosított 2,4 milliárd forint felhasználásával, 94 család lakhatását oldották meg új ház építésével, vagy használt lakás vásárlásával. Az államtitkár szerint a most rendelkezésre álló 450 millió forint a maradék 50 épület bontására és újjáépítésére, vagy lakásvásárlásra. Pál Tibor azt is bejelentette, hogy a 2003-as költségvetés tervezetében 1,5 milliárd forint szerepel a program folytatására.