Moulin Rouge: nem nyomoz a rendőrség

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában megtagadta a rendőrség a nyomozást a terézvárosi önkormányzat által egy hete bezáratott Moulin Rouge nevű szórakozóhely újbóli megnyitása kapcsán.
Vágólapra másolva!

A VI. kerületi önkormányzat jegyzőjének korábbi nyilatkozata szerint azért kezdeményeztek hatósági vizsgálatot az ügyben, mert úgy vélték: a szórakozóhely ajtaján elhelyezett pecsétet nem lehet önhatalmúlag feltörni. A rendőrség sajtóügyeletese elmondta: a pecsét feltörése jogilag nem minősül zártörésnek, így nincs szó bűncselekményről.

Az önkormányzat azért záratta be múlt hét kedden a Moulin Rouge-t, mert - elmondásuk szerint - az 2001 októbere óta engedély nélkül üzemelt. Vermes Jánosnak, a Moulin Rouge igazgatójának álláspontja szerint azonban érvényes működési engedélyük van, így múlt hét pénteken, "az államigazgatási eljárás jogszerű és békés befejezéséig", újra kinyitották a Nagymező utcai szórakozóhelyet.