Vágólapra másolva!
Petíciót és 100 ezer aláírást juttatott el a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerrel kapcsolatos új szabályozása ellen a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri elnöke pénteken a köztársasági elnökhöz, mivel a szervezet nem ért egyet az általa liberalizációnak tartott módosításokkal.
Vágólapra másolva!
A drogok történelmehttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/01223.2.3640948830614531031Bayer István könyve a kábítószerekről

A KÉSZ győri elnöke elmondta, hogy a 100 ezernél több tiltakozó aláírást alig két hét alatt gyűjtötték össze. Lanczendorfer Erzsébet szerint a kábítószerezés nem jobb- vagy baloldali, hanem egyetemes társadalmi kérdés. Hangoztatta: felelős kormány nem teheti meg, hogy "az önpusztítás eszközéhez nyújt lehetőséget". Az elnök közölte: a szervezet arra kéri a köztársasági elnököt, hogy alkotmányos jogkörénél fogva segítse azon emberek akaratának érvényre juttatását, akik a drogtörvény mindennemű liberalizációja ellen voltak.

A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények hétfőn, a parlament által megszavazott módosítása a jelenleginél differenciáltabb rendelkezéseket ír elő a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények szankcionálásánál. Az elfogadott törvényjavaslat - a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel összefüggésben - az 1999-ben bevezetett, úgynevezett zéró tolerancia elvvel szemben visszaállítja az elterelés intézményét, amelyet csak kétévente lehetne választani.

Végleges az új drogszabályozás/itthon/20021223adrogosok.html

Az elterelés lényege, hogy egyes kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények meghatározott elkövetési magatartásainál nem büntetik a kábítószerrel való visszaélés miatt azt az elkövetőt, aki az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja: megfelelő, függőséget gyógyító vagy megelőző-felvilágosító programban vett részt. Ez például azokra vonatkozik, akik csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termesztenek, állítanak elő, szereznek meg, vagy tartanak, illetve akik csekély mennyiségű kábítószert együttesen történő kábítószer-fogyasztás alkalmával kínálnak, vagy átadnak.

A petíciót és az aláírásokat Szentgyörgyi András, a köztársasági elnöki titkárság vezetője vette át Lanczendorfer Erzsébettől.