Üvegzsebtörvény és jogharmonizáció a tavaszi menü

Vágólapra másolva!
Mintegy félszáz törvényjavaslatot tervez benyújtani a kormány az Országgyűlés elé a tavaszi ülésszakon. A legtöbb módosítás az EU-s csatlakozáshoz szükséges jogharmonizációs célokat szolgál, ehhez kapcsolható a kedveztörvény módosítása is, de napirendre kerül többek között az üvegzsebtörvény, valamint oktatás modernizálásával kapcsolatos jogszabályok is.
Vágólapra másolva!

Várhatóan elsőként fogja a parlament elfogadni februárban a kormány pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényjavaslatát.

Jogharmonizációs célokat szolgál többek között az európai parlamenti képviselők választásával összefüggő törvénymódosítások, a Munka törvénykönyvének módosítása, az ügyvédekről szóló törvény megváltoztatása. Ezeket a tervek szerint márciusban fogadná el a parlament, csakúgy mint a sokat emlegetett üvegzsebtörvényt ("a közpénzek felhasználásával és a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat"), az igazságügyi tárca által szorgalmazott pártfogó felügyelet tevékenységével összefüggő módosítások, valamint fontos megemlíteni a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénymódosítást is (kedvezménytörvény), amellyel a kormány szerint megfelelhet a törvény a nemzetközi normáknak és az európai kisebsségvédelmi intézmények elvárásainak.

Áprilisban a személyes adatok védelméről, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvénymódosításáról, az államtitokról és szolgálati titokról szóló jogszabály megváltoztatásáról szavaz az országgyűlés. Ezek jogharmonizációs célű változtatások, csakúgy mint a gazdasági társaságokról, valamint a cégnyilvántartásról szóló törvények módosítása is.

Májusban a közbeszerzési eljárásról szóló törvényt módosíthatja a parlament, amely jogharmonizációs célű változtatás is. Három oktatással kapcsolatos törvény változhat. A közoktatásról szóló a tudásalapú társadalom kiépítését, az esélyegyenlőtlenség csökkentését célozza meg többek között, valamint az idegennyelv-tanulás reformját biztosító rendelkezéseket is tartalmazza. A szakképzésről szóló javaslat a gazdaság és a szakképző iskolák közti kapcsolatot erősíti, a felsőoktatásról szóló pedig alkalmassá teszi a felsőoktatási rendszert az európai felsőoktatási térségben való részvételre.

Júniusban a kormányprogramban is megemlített jogi segítségnyújtásról szóló javaslatot fogadhatja el az országgyűlés, amelynek célja, hogy megteremtse az átfogó állami jogi segítségnyújtó rendszer kereteit, amely a szociálisan rászorulók számára szakszerű jogi tanácsadást és jogi képviseletet ad jogaik érvényesítése, jogvitáik megoldása során. A polgári szolgálatról szóló módosításról is júniusban szavaznak majd, csakúgy mint az EU-s csatlakozással összefüggő alkotmánymódosításból következő törvénymódosításokról.