Bombariadó a Való Világ Villában

Vágólapra másolva!
Néhány percre ki kellett költöztetni a Való Világ című valóságshow szereplőit Villájukból, mert egy névtelen telefonáló azt állította, bomba van az épületben. A tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet, és a négy szereplő már visszatért a Villába.
Vágólapra másolva!
A Való Világ oldalahttp://valovilag.origo.hu/index.html

Vasárnap egy gyermekhangú névtelen telefonáló a Budapesti Rendőrfőkapitányságon bejelentést tett, hogy bomba van a Való Világ című műsor díszleteként használt Villában. A valóságshow éjjel-nappal kamerákkal figyelt szereplőit kiköltöztették a házból, amit a szabályok szerint csak kiszavazásokkor hagyhatnának el.

Árpa Attila, a műsor producere az [origo]-nak elmondta, hogy csak néhány percre kellett elhagyniuk a szereplőknek a Villát, és szerencsére a tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet az épületben. A stáb előre felkészült váratlan helyzetekre, amikor a szereplőket ki kell menekíteni a házból. Ezért sikerült megoldani, hogy ne találkozzanak senkivel, és a valódi világgal ne érintkezhessenek a bombariadó alatt. Beültették őket azokba az autókba, mely a Villa és a televízió stúdiója között szállítja őket. A kamerák kint is figyelték a lakókat, és a mikrofonokat sem szerelhették le magukról a kilakoltatás alatt.

A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt a indított eljárást az ismeretlen fenyegetőző ellen.