Nem nyomoznak a házromboló falu vezetője ellen

Vágólapra másolva!
Az ügyészség megtagadta a nyomozást Németkér polgármestere ellen. A falu első emberét a kisebbségi ombudsman jelentette fel tavaly, miután a falu lakosai megrongáltak egy házat, amelybe egy, a paksi Bedőtanyáról kiköltöztetett roma család szeretett volna beköltözni. Kaltenbach Jenő hivatali visszaélést gyanított az ügyben, ám az ügyészség szerint a gyanúnak nincs alapja. A házrongálás ügyében megindított rendőrségi vizsgálat továbbra is folyik.
Vágólapra másolva!

Alapos gyanú hiányában megtagadta a nyomozást a Szekszárdi Városi Ügyészség Németkér volt polgármestere és a képviselő-testület tagjai ellen, akiket tavaly a kisebbségi ombudsman jelentett fel egy roma család házának megrongálása kapcsán.

Ökrös Magdolna ügyész, a Tolna Megyei Főügyészség sajtóreferense hétfőn emlékeztetett rá, hogy 2002 őszén a paksi önkormányzat lebontatta a városhoz tartozó Bedőtanyán álló és életveszélyessé vált házat, melyben hat roma család lakott. Az egyik család a Pakshoz közeli Németkéren vásárolt magának ingatlant, de az épületet helybéliek egy csoportja megrongálta, lakhatatlanná tette, hogy megakadályozza a beköltözést.

Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman ezt követően feljelentést tett a falu polgármestere és a képviselő-testület tagjai ellen. Az omudsman úgy ítélte meg, fennáll a gyanú, hogy a hivatali visszaélést követett el a polgármester, mert az incidenst megelőzően a falut járva arra kérte a lakosokat, ne adják el házaikat a Bedőtanyáról elköltöző roma családoknak. Később pedig, amikor az adásvétel létrejött, a képviselő-testület úgy döntött: akár még az ingatlan felvásárlása árán is elérik, hogy az eladó visszalépjen az üzlettől.

Cigány-kép-roma-képhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=52553&tag=1A cigány holdhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=8556&tag=1Malgot Istvány könvyveCigánytörvény - Romani Krishttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=26400&tag=1Könyvek és CD a Fókusz Online kínálatából

Ökrös Magdolna elmondta: az ügyészség előbb feljelentéskiegészítést rendelt el, majd a napokban megtagadta a nyomozást az ügyben. Az indoklás szerint a hivatali visszaélés szándékos és célzatos bűncselekmény, erre adat nem merült fel. A határozat szerint a polgármester a házrongálás miatt maga tett feljelentést a rendőrségen, amikor pedig arra kérte az ingatlantulajdonosokat, ne adják el házaikat romáknak, a helyzet normalizálására, valamint egy esetleges újabb rongálás megakadályozására törekedett.

Az ügyészség szerint az önkormányzat visszavásárolta ugyan a roma családtól az ingatlant, de azt helyreállíttatta, és ingyen a helyi roma kisebbségnek engedte át. Daubner Gabriella, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a főkapitányságon a rongálás miatt tovább folyik a nyomozás, amely azt hivatott kideríteni, kik és milyen indokkal vettek részt a németkéri ház megrongálásában.