Jutányos áron jutnak a polgári körök székházukhoz

Vágólapra másolva!
A polgári körök kiszemelt VIII. kerületi székházát egy külföldi tulajdonú cégtől veszik meg. Egyelőre csak a vételár egy része, körülbelül 60 millió forint áll a Szövetség a Nemzetért Alapítvány rendelkezésére, ennek több, mint duplájára van szükség a ház megvásárlására és felújítására. A vételárat részletekben fizetik ki a további adományokból, ehhez a számlavezető bankjuk ad garanciát. A polgári körök szóvivője azt reméli, hogy fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.
Vágólapra másolva!
A Szövetség a Nemzetért honlapjahttp://www.hajramagyarorszag.hu/
Forrás: ORIGO
A leendő székház Fotó: Barakonyi Szabolcs

A VIII. kerületi Visi Imre utcában található az az elhanyagolt állapotban lévő, 1300 négyzetméteres ingatlan, amelyet alig 100 millió forintért vesz meg a Szövetség a Nemzetért Alapítvány a polgári körök székházának, vagy ahogy ők nevezik, közösségi házának. Az eladó egy külföldi tulajdonban lévő magáncég. Az ingatlanba az utóbbi időben hajléktalanok költöztek be, akik még a maradék berendezést is elvitték - mondta az [origo]-nak Szemkeö Judit, a Szövetség a Nemzetért polgári kör szóvivője, hozzátéve, hogy emiatt erősen fel kell újítani az épületet. Szerinte a vételár és a felújítás együtt 140-160 millióból meglenne. Az [origo] által megkérdezett ingatlan-forgalmazók szerint a VIII. kerületben egy korábban lakáscélokra szolgáló, hasonló méretű, felújításra váró ingatlan átlagára jelenleg 160-200 millió forint körül van.

Forrás: ORIGO
A hajléktalanok nyomai Fotó: Barakonyi Szabolcs

Szemkeö elmondta: csak a vételár egyharmadát fizették ki, a fennmaradó összeget részletben, a beérkező adományokból fizetik ki három év alatt. A még ki nem fizetett összegre az alapítvány számlavezető bankja adott garanciát, amelyet Szemkeö nem kívánt megnevezni. Az [origo] információi szerint a Magyarországi Volksbank Rt-ről van szó, ahová a polgári körök tagjai adományaikat is küldik. A bank számára az ingatlan a biztosíték. Az alapítvány decemberben egy levelet küldött a polgári köröknek, melyben azt kérték, hogy 2000 forintos "téglajegy" megvásárlásával segítsék az ingatlan megvételét és felújítását. A polgári körök szóvivője bízik abban, hogy ha néhány hónap alatt összegyűlt a 60 millió forint, akkor a fennmaradó összeg is be fog folyni. Szemkeö Judit szerint szerencsés esetben fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.

Az épületben elsősorban egy oktatási központot kívánnak létrehozni, ahol rendszeresen előadásokat tartanának például az EU-csatlakozással kapcsolatos kérdésekről, a kisvállalkozók problémáiról, a gyereknevelésről. "Lényegében életviteli képzést akarunk" - mondta Szemkeö. Emellett tervezik előadóként politikusok meghívását is.